Elismerés
Rangos német kitüntetést kapott az Átlátszó.hu
Az első nyugatnémet elnökről elnevezett Theodor Heuss-medállal tüntették ki az Átlátszó.hu magyar tényfeltáró hírportált szombaton Németországban.
2015.05.16 18:54MTI
A rangos elismerést a hivatalos indoklás szerint az átlátható és eleven magyar civil társadalomhoz való kiemelkedő hozzájárulása miatt ítélte oda a portálnak a politikai kultúra fejlesztésének támogatására létrehozott, pártoktól független Theodor Heuss Alapítvány.
Az alapítvány közleménye szerint az idén 50. alkalommal ítélték oda az első nyugatnémet államfő, a szabad demokrata párti Theodor Heuss nevét viselő díjat, illetve medálokat.
A Theodor Heuss-díjat idén az Európai Unió Bírósága kapta az unió jogállamiságának és jogi egységének védelméért.
Theodor Heuss-medálban részesült az Átlásztó.hu-n kívül a Center for European Trainees nevű németországi szervezet a dél-európai fiatalokat sújtó súlyos munkanélküliség elleni fellépése miatt; Guisi Nicolini, az olaszországi Lampedusa polgármestere, amiért példát mutatott egy emberséges európai menekültpolitika számára; valamint Maximial Schrems osztrák jogvédő a személyiségi jogok internetes védelmére indított kampányért.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06