Jelképesen persze
Lezárta a határt Burgenlandnál az osztrák szélsőjobboldali párt
Jelképesen lezárta a határt a burgenlandi Féltorony (Halbturn) községnél a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) pénteken este.
2015.04.25 09:31MTIA párt burgenlandi szervezete a határellenőrzés visszaállítása mellett tartott tüntetést, alig néhány méterre a magyar határtáblától. A jelképes határzáráson csaknem ötvenen vettek részt.
Johann Tschürtz, az FPÖ helyi szervezetének vezetője hangsúlyozta: a határellenőrzés bevezetése mellett azt is el akarják érni, hogy kamerás ellenőrzőrendszer és közvetlen, a rendőrséghez bekötött riasztóberendezés legyen a két ország között. A politikus ígérete szerint, ha az FPÖ szerez többséget a május végi tartományi választásokon, akkor életbe léptetik a határellenőrzést.
Tschürtz hangsúlyozta, csak az FPÖ biztosítaná azt is, hogy a helyi állásokat elsősorban burgenlandiak töltsék be. Úgy fogalmazott: 350 ezer magyar már megmutatta, hogy csak dolgozni jönnek Ausztriába. A pártvezető a tüntetésen azt is követelte, hogy az Ausztriába érkezőkkel szemben létszámkorlátot vezessenek be.
A Zöldek pártja is a magyar-osztrák határ mellett tartott rendezvényt pénteken. A határ mentén Sportonkeresztúrtól (Deutschkreuz) a páneurópai piknik emlékműve mellett, Szentmargitbánya (St. Margarethen) és Fertőrákos közötti szakaszon tartott jelképes kerékpártúrával arra akarták felhívni a figyelmet, hogy több évtizedig nem lehetett szabadon utazni Európán belül.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


