EP-választás
Nem lesz közös frakciója a szélsőjobbnak Európában
A Jobbikot meg sem említik...
2014.06.24 08:52MTI
Zátonyra futottak a tárgyalások, így egyelőre nem lesz közös frakciója az Európai Parlamentben a szélsőjobboldali pártoknak, köztük a hollandiai Szabadságpártnak és a francia Nemzeti Frontnak.
Gert Wilders, a Szabadságpárt (PVV) főként iszlámellenes kirohanásairól ismertté vált radikális elnöke hétfő este arról tájékoztatta az ANP holland hírügynökséget, hogy a határidő lejártáig nem sikerült közös frakciót alakítaniuk a hat másik párt képviselőivel. A politikus a Nemzeti Front (FN) vezetőjével, Marine Le Pennel, valamint más pártok vezetőivel egyeztetett a frakcióalakításról.
A 751 tagú EP-ben legalább hét tagországból legalább 25 képviselő tud frakciót alakítani. A frakciók sokkal előnyösebb helyzetet tudnak biztosítani tagjaiknak, mint amilyen helyzetben a független képviselők vannak. Érvényes ez a pénzügyi és a parlamenti megszólalási, illetve a tisztségviselési lehetőségekre egyaránt.
Wilders ugyanakkor bizakodó a tekintetben, hogy az év folyamán képesek lesznek közös frakciót alakítani. Mindenáron azonban nem akar közös képviselőcsoportot - hangsúlyozta. A Janusz Korwin-Mikke által vezetett lengyel Jobboldali Kongresszus párttal (KNP) például kizárta az együttműködést. A KNP vezetőjét antiszemitának tartják, és elveti a nők szavazáshoz való jogát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


