Lemondták a vatikáni látogatást
Motorhiba miatt visszafordították a szerb elnök gépét
Lemondták Tomislav Nikolic szerb köztársasági elnök péntekre tervezett vatikáni látogatását, mert az államfőt szállító repülőgépnek motorhiba miatt vissza kellett fordulnia.
2015.04.17 12:22MTIA szerb sajtó információi szerint a kormány Falcon típusú repülőgépe nem sokkal a felszállás után, az Adriai-tenger felett hibásodott meg, ezért vissza kellett fordulnia Belgrádba.
Az elnök sajtóirodájának közlése szerint tájékoztatták Ferenc pápát az utazás lemondásának körülményeiről, Tomislav Nikolic pedig reményét fejezte ki, hogy rövid időn belül sikerül új találkozót szervezni.
Az államfő a vatikáni látogatás előtt megbeszéléseket folytatott Irinej szerb pátriárkával a szerb ortodox egyház és a Vatikán közös érdekeiről, a megbeszélések eredményeit pedig Ferenc pápának is továbbította volna.
A szerb kormánynak két gépe van, mindkettővel voltak már problémák az utóbbi években. A most meghibásodott Falcont 1981-ben gyártották.
A szerb államfő 2013-ban járt a Vatikánban, amikor részt vett Ferenc pápa beiktatásán.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Nagy Márton: Magyarországnak szüksége van a kínai kapcsolatokra
- 13:30 Cannes - Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap Meryl Streep a fesztivál megnyitóján
- 12:58 Kétnapos koreai kulturális fesztivált rendeznek Budapesten
- 12:10 DK: azonnal le kell állítani az összes akkumulátorgyár építését Magyarországon!
- 11:57 Létrejött Magyarország harmadik UNESCO-tanszéke
- 10:56 Június 30-ig lehet pályázni az Európai Örökség címre
- 10:16 Ultrabalaton - Több mint 25 ezer résztvevő, rekordösszeg karitatív célokra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06