Szabad az út
A cseh kormány másodszorra jóváhagyta az államfő moszkvai útját
A cseh kormány szerdán - másodszori nekifutásra - jóváhagyta Milos Zeman államfő májusi moszkvai útját a második világháború befejezésének 70. évfordulója alkalmából tartandó emlékünnepségre.
2015.04.15 19:59MTIA kabinet azután mondott igent az útra, hogy az államfő elfogadta azt a feltételt, hogy nem vesz részt az ünnepség alkalmával megrendezendő katonai díszszemlén.
Zeman moszkvai útját élesen ellenzi a cseh jobboldal, és a hárompárti kormánykoalíció is megosztott ez ügyben. Míg a legerősebb kormánypárt, a Cseh Szociáldemokrata Párt jelezte, hogy nem kíván akadályokat gördíteni az elnök moszkvai útja elé, a két kisebb koalíciós partner bírálatokat és fenntartásokat fogalmazott meg, különösen a katonai díszszemlén eredetileg tervezett részvételt bírálták.
Lubomír Zaorálek külügyminiszter szerint az eredetileg háromnaposra tervezett út végül is kétnapos lesz, Zeman május 8-án és 9-én lesz Moszkvában.
Május 9-én reggel Zeman részt vesz a mintegy 30 ország vezetőinek a találkozóján a Kremlben, de az ezt követő díszszemlén már nem.
Jirí Ovcácek cseh elnöki szóvivő korábban azt közölte, hogy a díszszemle idején a cseh elnök Robert Fico szlovák miniszterelnökkel fog tárgyalni. "Az elnök önálló és független döntéséről van szó, amelynek semmi köze sincs a moszkvai úttal kapcsolatosan nyilvánosan megfogalmazott bírálatokhoz" - szögezte le a szóvivő. Zaorálek ezt a találkozót szerdán nem tudta megerősíteni.
Ovcácek szerint a cseh államfő először május 7-én Lengyelországba utazik, ahol a Gdansk melletti Westerplattén részt vesz a második világháború kitörésére emlékező hivatalos ünnepségeken. Május 8-án, amely Csehországban állami ünnep, Zeman Prágában vesz részt a második világháború befejezésére emlékező rendezvényeken. Még aznap este Moszkvába utazik, ahol május 9-én lerója kegyeletét a Csehszlovákia náci uralom alóli felszabadításakor elesett mintegy 150 ezer szovjet katona emléke előtt.
Zeman és Fico moszkvai találkozója azt kívánja jelképezni, hogy a szovjet Vörös Hadsereg 1945-ben a cseheket és a szlovákokat egyaránt felszabadította - mutatott rá Ovcácek.
A cseh államfő tervezett moszkvai útja az Egyesült Államok prágai nagykövetének a rosszallását is kiváltotta és diplomácia pengeváltáshoz vezetett az elnöki hivatal és az amerikai diplomata között.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:28 Szex után vágta el a nő torkát a miskolci gyilkos - videó
- 18:23 Már a rendőrség nyomoz az újabb cirkuszbaleset ügyében - megszóltalt a szemtanú - videó
- 18:17 Kompetencia helyett a lexikális tudás a fontos - így változott meg a magyarérettségi
- 18:12 Bakondi György: fontos tudatában lenni annak, hogy kik lépnek be az Európai Unió területére
- 17:11 Ismét Sadiq Khant választották London polgármesterévé
- 16:10 KIM: a technikumok a legnépszerűbbek nyolcadik osztály után
- 15:02 Magyarország nevezetes fáit bemutató kiállítás nyílik a badacsonyörsi Folly Arborétumban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06