Döntött az amerikai szenátus
Iráni atomprogram: kompromisszumra jutottak a menetrendről
Kompromisszumra jutottak az amerikai szenátus külügyi bizottságának republikánus és demokrata vezetői abban, hogy a készülő törvénytervezetben 52 napra csökkentsék azt az időszakot, amely a kongresszus rendelkezésére állna az iráni nukleáris program csökkentéséről megkötendő megállapodás mérlegelésére.
2015.04.14 18:31MTIBarack Obama elnök előzetesen kilátásba helyezte: meg fogja vétózni a törvénytervezetet, amely felhatalmazná a kongresszust arra, hogy beleszólása legyen az iráni nukleáris programról potenciálisan tető alá hozandó egyezségbe. Egyelőre nem világos, hogy a 100 tagú szenátusban meglesz-e az elnöki elutasítás felülírásához szükséges 67 szavazat.
A kompromisszum, amelyről még a nap folyamán szavaz is a külügyi bizottság, 30 napot adna a törvényhozóknak az Iránnal megkötendő végleges megállapodás vizsgálatára, ezután 12 napot az elnöknek az esetleges vétóra, majd újabb tíz napot a kongresszusnak a vétó elleni szavazásra.
Bob Corker republikánus szenátor szerint ezalatt Obamának nem lesz módja feloldani az Irán ellen a kongresszus által elfogadott szankciókat.
A kétpárti megállapodás értelmében a törvénytervezetből kimarad az a záradék is, amely arra kényszerítette volna az elnököt: igazolja, hogy Irán nem támogat semmilyen olyan terrorcselekményt, amely az Egyesült Államok vagy amerikai állampolgárok ellen irányul. Obamának ehelyett jelentések sorozatát kellene elkészíttetnie a kongresszus számára, egyebek között a terrorizmus problémájáról.
A Hatoknak (köztük az ENSZ Biztonsági Tanácsa öt állandó tagjának), valamint Iránnak június 30-ig kellene megállapodniuk az iráni atomprogram korlátozásáról és a Teherán ellen bevezetett gazdasági büntetőintézkedések megszüntetéséről.
John Kerry külügy- és Ernest Moniz energiaügyi miniszter kedden zárt ajtók mögött tájékoztatta a szenátus tagjait a tárgyalások állásáról. Keddi lapjelentések szerint Obama elnök előző nap amerikai zsidó szervezetek vezetői és kampánytámogatók előtt érvelt az Iránnal kialkudott nukleáris keretegyezmény mellett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


