Társuk kórházban
400 métert zuhant két spanyol barlangász - meghaltak
Lezuhant egy 400 méter magas szikláról és életét vesztette két spanyol barlangász a marokkói Atlasz-hegységben, harmadik társukat spanyol szakemberek segítségével vitték kórházba.
2015.04.06 14:40MTIA három barlangász - két rendőrtiszt és egy ügyvéd, valamennyien tapasztalt barlangászok - egy kilencfős csoport tagjaként az Atlasz-hegység Marokkó déli részén húzódó vonulatán túrázott helyi vezető nélkül.
Szerdán elváltak a csoporttól, és este nem érkeztek meg a közös találkozóhelyre. Ekkor riasztották a mentőalakulatokat felkutatásukra. Rendőrségi helikoptereket is bevetettek felkutatásukra, de csak szombaton akadtak nyomukra egy mély szurdokban Tarmeszt város közelében.
A spanyol sajtó hétfőn bírálatok özönét zúdította a marokkói hatóságokra, mondván, azok későn fogadták el a spanyol barlangász szövetség segítségnyújtási ajánlatát, és emiatt halt meg két ember.
Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök azonban egy hétfői rádiónyilatkozatában védelmébe vette a marokkói hatóságokat. Hangsúlyozta ugyan, hogy a két fél kezdettől fogva kapcsolatban állt, de a marokkói hatóságok úgy vélték, maguk is képesek a segítségnyújtásra, "ami nem volt könnyű feladat, az ilyen mentések, soha nem könnyűek".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


