A londoni The Times szerint
Putyin valóban beteg volt?
A londoni The Times szerint Vlagyimir Putyin valóban beteg volt, amikor márciusban tizenegy napra eltűnt a nyilvánosság elől, csak a Kreml megpróbálta ezt eltitkolni, hogy az orosz elnök ne látsszon gyengének.
Nézze meg, milyen Putyin az orvosnál >>>
A brit napilap azt írta, hogy a Putyin betegségéről szóló pletykák igaznak bizonyultak, és ezt orosz katonai források szivárogtatták ki amerikai partnereiknek.
Moszkva Putyin betegségének tagadásával el akarta kerülni, hogy az elnököt a nyugati média Borisz Jelcin egykori orosz elnökhöz hasonlítsa, felidézve "zűrzavaros hatalomvesztését". (A súlyos betegségekkel küzdő Jelcin fél évvel mandátumának lejárta előtt, 1999. december 31-én jelentette be lemondását.)
A nyugdíjazott amerikai és orosz katonai vezetőkből álló úgynevezett Elba-csoport egy tagja mondta el: egy orosz tiszt fedte fel, hogy Putyin március elején beteg volt, és emiatt nem lehetett látni nyilvános eseményeken.
Az orosz forrás azt mondta, Putyin szilárdan tartja kezében a hatalmat, de az orosz politikai és hatalmi kultúrában szó sem eshet az elnök bármely betegségének vagy gyengeségének elismeréséről.
Egy másik brit napilap, a The Guardian korábban arról írt, a Kreml meg akarja őrizni azt a mítoszt, hogy Putyin sosem betegszik meg.
Vlagyimir Putyinról március 6. és 16. között nem lehetett látni élő képet a médiában, s emiatt egy sor találgatás látott napvilágot Oroszországban és külföldön. Felmerült, hogy az államfő beteg, de egyesek tudni vélték, hogy az erőszakszervezetek eltávolították a hatalomból. Az is elterjedt, hogy fia született egy svájci klinikán. Mindezeket a Kreml tagadta, de nem adtak magyarázatot Putyin eltűnésére.
Dmitrij Peszkov, az orosz államfő szóvivője többször is tagadta, hogy Putyin beteg lenne, egy alkalommal kijelentette, hogy Putyin tökéletesen egészséges, még mindig olyan erős a kézfogása, hogy akár kezét is törhetné valakinek. Március 16-án a kirgiz államfővel már közösen mutatkozó orosz elnök a betegségéről szóló híresztelésekkel kapcsolatban annyit mondott, "pletykák nélkül unalmas".

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06