Házasságon kívül szexeltek
Halálra kövezett egy párt az Iszlám Állam
Halálra köveztek egy férfit és egy nőt az iraki Moszulban az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet fegyveresei, mert házasságon kívül szexuális viszonyt létesítettek egymással.
2015.03.31 07:11MTIA nyilvános kivégzésről az interneten több kép jelent meg, amelyeken a férfi és a nő bekötött szemmel és összekötözött kezekkel látható. A vádat a nyilvános kivégzésre összegyűlteknek - férfiaknak és gyermekeknek - felolvasó iszlamista külön kiemeli, hogy bűnük nem a hűtlenség, hanem az, hogy nem voltak házasok - írta a Daily Mail brit hírportál hétfőn.
Ezután a gyilkosság helyszíne látható, ahol több, ökölnyi követ hordtak össze. Abu Anszar al-Anszari, a terroristák imámja odasétál a kőhalomhoz, és utasítást ad a pár kivégzésére. A képeken jól látható, ahogy a két embert halálra kövezik a fegyveresek.
Az Iszlám Állam a saría (iszlám törvények) szigorú betartását követeli. A terrorszervezetet jogosultnak gondolja magát az emberölésre, és válogatás nélkül alkalmaz "halálbüntetést" az "ellenségein".
Az IÁ gyilkosságairól az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (ODSH) vasárnap egy statisztikát is közölt. Eszerint február 28. és március 28. között 61 embert végeztek ki a terroristák, s ezzel 2030-ra nőtt áldozataik száma azóta, hogy tavaly júniusban kikiáltották a saját államot, a kalifátust. A kivégzésszerűen meggyilkoltak közül 1274-en civilek voltak, köztük 8 nő és 6 fiatalkorú. Kivégeztek 125-öt is a saját embereik közül, akiket árulással és kémkedéssel, vagy dezertálási szándékkal vádoltak meg. Az áldozatokat lelőtték vagy elvágták a torkukat, lefejezték, megkövezték, elégették vagy ledobták egy magas épületről.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06