A minimálbér-szabályozás ellen
Magyar fuvarozók is tüntettek Brüsszelben
Lengyel, cseh, román és litván kollégáik mellett magyar fuvarozók is részt vettek azon a tiltakozáson Brüsszelben, az Európai Parlament épületénél, amellyel az áruszállítók a Németországban az év eleje óta hatályos, Franciaországban pedig bevezetni tervezett minimálbér-szabályozás ellen emelték fel szavukat.
2015.03.25 17:00MTIA szervezők elmondása szerint Lengyelországból 30-an, Magyarországról pedig 25-en érkeztek.
A fuvarozók az ellen tiltakoznak, hogy Németország január 1-jétől minden Németországban, Németországba vagy onnan árut szállító, vagy pusztán az országon áthaladó fuvarozó esetében megköveteli, hogy a német földön végzett munka után a nem német munkáltatók is a német minimálbért, óránként bruttó 8,5 eurót fizessenek. A szabályozás alkalmazását a tranzitforgalomban egyelőre felfüggesztették a német hatóságok.
Csányi Gábor, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) nemzetközi titkára a helyszínen magyar újságíróknak elmondta, hogy erről hivatalos értesítés, tájékoztatás nem érkezett, és a német hatóságok az egyesület kérdéseire sem tudtak "kristálytiszta" válaszokat adni. A szabályozás végrehajtása Csányi Gábor szerint egyrészt bizonytalanságot okoz, másrészt 30-500 ezer eurós bírságot helyez kilátásba, noha egyelőre konkrét büntetés kiszabásáról az MKFE-nek nincs tudomása.
Csányi Gábor tudatta, hogy az új rendelkezések értelmében a magyar fuvarozóknak rengeteg dokumentációt, egyebek mellett személyes adatokat is át kellene adniuk a német hatóságoknak, német nyelven.
"Azt követeljük, hogy az egész német szabályozásnak a hatályát változtassák meg olyan módon, hogy az ne terjedjen ki a nemzetközi fuvarozásra" - mondta Csányi Gábor, külön nyomatékosítva: ettől a gépkocsivezetők jövedelme nem, csak a munkáltatókra rakódó teher növekszik.
Az MKFE nemzetközi titkára arra is kitért, hogy Franciaország is hasonló szabályok bevezetését tervezi.
A tiltakozók közös petíciót is készítettek, amelyet az uniós parlament nevében Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő, a közlekedési bizottság alelnöke vett át.
Később Ujhelyi István közlemény útján tudatta: képviselni fogja a magyarok érdekeit a kérdésben, a petíciót pedig eljuttatja az EP megfelelő fórumaira.
A szocialista politikus a fuvarozók kifogásaival kapcsolatban azt közölte: meg kell vizsgálni a német és francia szabályozás okozta hátrányokat.
"Az mindenképpen támogatható lenne, ha a kelet-európai sofőrök is nyugati szintű bérezésben részesülnének, de a mostani német-francia konstrukció akár negyven-ötvenezer magyar munkahelyet is veszélybe sodorhat" - foglalt állást Ujhelyi István.
Deli Andor, a Fidesz EP-képviselője szintén találkozott a tiltakozókkal. Utána magyar újságíróknak elmondta, hogy a Németország ezzel a kelet-közép-európai vállalkozásokat igyekszik kiszorítani.
"Itt arról van szó, hogy az egységes európai piacot meg kell őrizni" - fogalmazott a vajdasági EP-képviselő, aki szerint a német szabályozás az uniós piac feldarabolására törekszik.
Elmondta, hogy december óta foglalkozik az üggyel, több kérdést is feltett az Európai Bizottságnak, amely úgynevezett pilot-eljárás keretében vizsgálja a német szabályokat, ám a brüsszeli testület válaszából az derül ki, hogy ez egyelőre nem zárult le.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:37 Megfejtették a Föld 50 éve mélyen nyugvó geológiai rejtélyét
- 20:27 Irán kész leállítani Izrael hadigépezetét - súlyosbodik a konfliktus a Közel-Keleten
- 18:25 Heves összecsapások a Pride-felvonulás ellen tiltakozók és a rendőrség között a moldovai fővárosban
- 16:21 Tömeges járattörlést jelentettek be a légitársaságok az izraeli légtér lezárása miatt
- 14:19 Irak figyelmeztet: az olaj ára akár 300 dollárra is emelkedhet hordónként a közel-keleti konfliktus miatt
- 12:33 Legkorábban június 19-én indulhat az Axiom-4 legénysége a Nemzetközi Űrállomásra
- 10:31 MKIF: Budapest felé sem lesz felújítás nyáron az M7-esen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06