Minimálbér
A német alkotmánybírósághoz fordultak magyar, osztrák és lengyel fuvarozó cégek
A cégek azt a szabályozást szeretnék eltörölni, ami szerint a német területre induló vagy onnan érkező fuvarok esetében kötelezően a német minimálbér illeti meg a külföldi sofőröket.
2015.03.11 16:53MTINémet hírportálok szerdai jelentése szerint az alkotmánybíróság szóvivője megerősítette, hogy megérkezett az a fuvarozó cégek alkotmányjogi panasza és sürgősségi indítványa.
Az ügyben eljáró egyik ügyvédi iroda közölte, hogy 1-1 magyar és osztrák, valamint 12 lengyel fuvarozó vállalkozás tett közösen alkotmányjogi panaszt és nyújtott be sürgősségi indítványt, amelyben azt kérik az alkotmánybíróságtól, hogy 6 hónapra helyezze hatályon kívül a minimálbér-szabályokat a külföldi fuvarozók esetében.
A 14 társaság álláspontja szerint a német gazdaság valamennyi ágazatában egységesen kötelező, óránkénti bruttó 8,5 eurós (2600 forint) minimálbérről szóló törvény a január végén kötött politikai kompromisszummal együtt is ellentétes a német alaptörvénnyel és az uniós joggal, ezért nem szabad alkalmazni.
Január végén a munkaügyi minisztérium bejelentette, hogy a külföldről érkező kifogásokra tekintettel felfüggesztik a minimálbér megfizetését előíró szabályt a tranzitforgalom esetében.
A felfüggesztés az ügy uniós jogi vonatkozásainak tisztázásáig marad érvényben, és nem vonatkozik a Németországot cél- vagy kiindulópontként érintő fuvarokra, ezeknél továbbra is érvényes a német minimálbér - közölte a munkaügyi tárca.
Lengyel kormányzati szereplők, valamint magyar és cseh fuvarozói érdekképviseletek már akkor jelezték, hogy szerintük a részleges felfüggesztés nem elegendő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


