Hazatérnek a hajók
Nem kutatnak tovább a Jávai-tengerbe zuhant AirAsia-gép utasai után
A repülőgép tavaly december 28-án zuhant a Jávai-tengerbe.
2015.03.17 19:55MTIBefejezik a kutatást a tavaly decemberben a Jávai-tengerbe zuhant AirAsia-gép utasainak holtteste után - jelentette be kedden az indonéz mentőalakulatok vezetője.
Kedd este befejezik a kutatást, és másnap reggel visszatérnek Jakartába a munkában részt vevő hajók - tette hozzá.
Az AirAsia 8501-es számú járata fedélzetén lévő 162 emberből 106-nak a holttestét találták meg.
Tony Fernandes, az AirAsia vezérigazgatója a múlt héten úgy nyilatkozott, hogy elégedett a kutatás eredményével, mert az eltűntek "több mint 50 százalékának a megtalálása óriási siker." Hozzátette, a mentés "nem tarthat a végetlenségig." Ennek ellenére több eltűnt hozzátartozója csalódott a kutatás befejezése miatt.
A repülőgép tavaly december 28-án zuhant a Jávai-tengerbe. Az indonéz közlekedési hatóságok úgy gondolják, hogy a repülőgép a megszokottnál gyorsabban emelkedett a magasba, hogy egy vihart kikerülve a felhők fölött folytassa útját, ami áteséshez vezethetett.
(Ilyenkor a repülőgép szárnyainál megszűnik a felhajtóerő, ez általában akkor fordul elő, ha a repülőgép túl lassan vagy jelen esetben túl nagy állásszögben repül.)
Miután túl nagy állásszögben emelkedett, valószínűleg lelassult, és egy idő után zuhanni kezdett. Szakértők szerint a baleset idején a kevesebb tapasztalattal rendelkező másodpilóta volt a műszereknél.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


