Hibás sebességváltó?
A Land Rover gyártóit bírálta a kínai központi televízió
Hibás sebességváltóval hozta forgalomba Kínában Evoque márkájú divatterepjáróját a Land Rover autógyár, de ezt nem hajlandó elismerni - állította a Kínai Központi Televízió (CCTV) a fogyasztóvédelem napjához időzített műsorában, vasárnap késő este.
2015.03.16 20:30MTIA terjedelmes összeállításból kiderült, hogy az indiai Tata Motors tulajdonában lévő, brit székhelyű Jaguar Land Rover országszerte értékesített négyhengeres luxusterepjárójának vezetése közben a sofőrök rendellenességeket tapasztaltak, mint például hirtelen leállás menet közben vagy nehézkes hátramenetbe kapcsolás.
A márkaszerviz díjmentesen kicserélte a hibás sebességváltókat, ám a probléma fennmaradt - állították a megszólalók. Az autótulajdonosokat egy alkalommal a kapcsolódó szoftver frissítésére kérték, de ez sem segített.
A Land Rover (China) a sorozatos panaszokat végül azzal utasította el, hogy az autóvezetők túlságosan gyorsan vezettek, és ez okozta a meghibásodást.
A CCTV oknyomozói ugyanakkor a birtokukba került levelekből kiderítették, hogy a cég már jó ideje tudatában volt a problémának, és erről bizalmas információt közölt a mérnökeivel.
A Land Rover egyelőre nem jelentette be minden idők eddigi legsikeresebbnek tartott modelljének a visszahívását, amit a kínai televíziós műsor szakértői nehezményeztek. A műsorban megszólalt jogászok szerint a gyártónak ilyen esetben - a rejtett veszély miatt - kötelessége lenne intézményesen eljárni. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a panaszok, balesetek és egyéb kapcsolódó adatok szakmai összegzésére van szükség.
A Range Rover Evoque átlagára Kínában 100 ezer dollár (29 millió forint) körül mozog.
A Tata csoport tavaly októberben jelentette be, hogy a Chery kínai autógyárral egy 400 ezer négyzetméteres üzemben közösen megkezdik a Range Rover Evoque gyártását Sanghaj északi részén. A kínai gyártású autókat február elsejétől lehet megrendelni. A Jaguar Land Rovernek jelenleg Kína a legnagyobb piaca.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06