Pro és kontra
Nyemcov-gyilkosság: az EP állásfoglalása Lukasevics szerint Oroszország-ellenes
A Brüsszelben csütörtökön elfogadott dokumentumban az EP az orosz ellenzéki politikus megölését a "közelmúltbeli oroszországi történelem legjelentősebb politikai gyilkosságának" nevezte, és úgy vélte, hogy a Kreml propagandája elnyomással, gyűlöletbeszéddel és félelemmel átitatott országgá alakítja Oroszországot.
2015.03.14 18:42MTIAz uniós parlament független nemzetközi vizsgálatot követel a gyilkosság körülményeinek a feltárására.
A képviselők támogatásukról biztosították az orosz demokratikus erőket, és sürgették az EU állam-, illetve kormányfőiből álló Európai Tanácsot, hogy a 28 tagállam nevében erőteljes, egyhangú politikai üzenetet fogalmazzanak meg "az emberi jogok oroszországi sárba tiprásával és a szólás- és gyülekezési szabadság elfojtásával kapcsolatban".
Az orosz külügyi szóvivő szerint az Európai Parlament "leértékeli saját jelentőségét" ezzel az állásfoglalással, valamint árt annak a törekvésnek, hogy "normális mederbe tereljék a helyzetet Európában".
Alekszandr Lukasevics "a cinizmus tetejének" nevezte azt, hogy szerinte az európai parlamenti képviselők "önző politikai célokból egy ember (Nyemcov) tragikus halálán spekulálnak". Közölte, Moszkvában nem kételkednek abban, hogy az Európai Parlament véleményéhez csatlakoznak Ukrajnában "a harcos neonácik is", és sajnálattal állapította meg, hogy "a józanul gondolkodó erők hangját" az EP-ben "elnyomják a komplexusokkal küzdő képviselők, akik "genetikusan sorozatos sikertelenséget könyvelhetnek el" Oroszországgal kapcsolatosan.
A szóvivő visszautasította az EP azon bírálatát is, hogy Oroszország nem akar együttműködni a malajziai utasszállító tavaly júliusi katasztrófájának nemzetközi kivizsgálásában. Lukasevics ezt megalapozatlannak tartotta és kijelentette, hogy épp országa volt az, amely "elsőként és gyakorlatilag egyetlen államként azonnal ismertette a rendelkezésére álló objektív ellenőrzési adatokat". Azt mondta, hogy Moszkva továbbra is az igazság kiderítését, teljes és elfogulatlan, átlátható nemzetközi vizsgálatot sürget.
A Malaysia Airlines járata 2014. július 17-én zuhant le a kelet-ukrajnai Donyeck megye szakadárok kezén lévő részében. A gépen tartózkodó 298 ember szörnyethalt. A katasztrófa után ukrán és nyugati források is azt állították, hogy a gépet a szakadárok lőtték le orosz gyártmányú légvédelmi rakétával. Moszkva és a délkelet-ukrajnai szeparatisták viszont az ukrán hadsereget tették felelőssé a történtekért.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06