Ukrán válság
Április közepén lesz nyilvános Nyemcov halálos jelentése
Április közepén kiadják Borisz Nyemcov jelentését az ukrajnai háborúról.
2015.03.14 09:30MTI
Ezen dolgozott a nemrégiben meggyilkolt orosz ellenzéki politikus halála előtt - közölte pénteken Ilja Jasin, aki Nyemcovval közösen vezette a liberális RPR-Parnasz pártot. A "Putyin, Háború" című jelentés tervezett közzétételéről Facebook-oldalán számolt be a politikus.
Az UNIAN ukrán hírügynökség jelentése szerint a politikus közölte, hogy a nyomozók ugyan többször átkutatták a meggyilkolt politikus lakását és irodáját, amikor elvitték számítógépét és iratait, de "helyre tudtuk állítani anyagainak zömét". Hozzátette, hogy a dokumentumok egy részét Nyemcov a párt központjában tartotta, ehhez a nyomozók nem férhettek hozzá, egy másik részét pedig a politikus asszisztense tárolta.
Az ellenzéki politikus kifejtette, hogy nagy tapasztalattal rendelkező szakértők és oknyomozó újságírók dolgoznak Borisz Nyemcov el nem készült jelentésének végső formába öntésén. Ilja Jasin azt is elmondta, hogy több, Nyemcov által is tervezett utazást is tettek, hogy kiegészítő informácóikat gyűjtsenek be az anyag elkészítéséhez.
Borisz Nyemcovot február 28-ára virradóra ölték meg Moszkva központjában, a Kreml lábánál húzódó Bolsoj Moszkvoreckij hídon, egy nappal az ellenzék által szervezett, de aztán elnapolt nagyszabású hatalomellenes tüntetés előtt. Nyemcov a meggyilkolását megelőzően arra készült, hogy bizonyítékokat tár a nyilvánosság elé az orosz csapatok jelenlétéről a kelet-ukrajnai Donyec-medencében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06