Tíz ember életét vesztette
Összeütközött két helikopter egy túlélő-show argentínai forgatásán
Összeütközött két helikopter hétfőn Argentínában a TF1 francia kereskedelmi tévé túlélő-show-jának forgatása közben, a balesetben tíz ember vesztette életét, köztük nyolc francia.
2015.03.10 07:02MTIA produkció által bérelt két gép a levegőben összeütközhetett, a szerencsétlenséget senki sem élte túl - mondta el újságíróknak az északnyugati La Rioja tartomány biztonsági főnöke, Cesar Angulo.
Az El Independiente című argentin napilap tudomása szerint életét vesztette a két helyi pilóta is. A Dropped című TV-produkció által közzétett lista szerint az áldozatok között van három sportoló híresség, Florence Arthaud női vitorlázó, Camille Muffat úszónő és Alexis Vastine ökölvívó is.
A harmadik éve tartó sorozat sportoló szereplőinek szélsőséges természeti körülmények között kellett versenyfeladatokat teljesíteniük. Az idei évad felvételeit február végén kezdték forgatni az amerikai kontinens legdélebbi részén, Patagóniában. A mintegy 80 fős stáb hétfőn Argentína északnyugati részén, a hegyvidéki Villa Castelli térségébe tartott, hogy felvegye a következő részt, amikor a tragédia bekövetkezett.
A helikoptereket La Rioja, illetve a szomszédos Santiago del Estero tartományok kormányzatától bérelte a túlélő-show-t forgató francia cég, amely turisztikai szolgáltatásokat is nyújt. A Buenos Airestől mintegy 1100 kilométerre északnyugatra, Quebrada del Yeso város közelében történt szerencsétlenség oka egyelőre nem ismeretes. Sajtójelentések szerint az időjárási körülmények jók voltak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


