Feltartóztatták
Illegális fegyverszállítmány egy kínai hajón
Feltartóztattak egy kínai hajót Kolumbiában. A Kubába tartó jármű fedélzetén illegális fegyverszállítmányra bukkantak, a kapitány által bemutatott szállítólevélen gabonarakomány szerepelt.
2015.03.04 09:43MTIA Ta Tan Hszia vízi járművet szombaton állították meg a karibi partoknál, a cartagenai kikötőnél lévő öbölben, miután a fedélzetén egy ellenőrzés során több ezer tüzérségi lövedéket, mintegy száz tonna lőport, 2,6 millió detonátort és más, robbanószer készítésére alkalmas anyagokat találtak - közölte helyi idő szerint kedden egy bogotái sajtótájékoztatón a kolumbiai ügyészség szóvivője.
Luis González León elmondta, hogy a hajó kapitányát kihallgatták, és rövidesen bíróság előtt kell felelnie az illegális fegyverkereskedelemmel kapcsolatos vádakra.
A szóvivő jelezte, hogy a kapitány által bemutatott szállítólevélen gabonarakomány szerepelt. González arról nem beszélt, mi lesz a legénység többi, szintén kínai tagjának sorsa.
A hongkongi zászló alatt közlekedő, Kína legnagyobb hajózási társasága által üzemeltetett hajó eredetileg a szomszédos Barranquillában, az atlanti partvidék első kolumbiai kikötőjében állt volna meg, mielőtt Havanna felé folytatja útját.
A panamai hatóságok 2013 júliusában egy olyan észak-koreai hajóra csaptak le, amelynek fedélzetén a cukorszállítmány közé rejtve kubai fegyvereket találtak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


