Nem engedték beoltani gyermekeiket
Több száz szülőt vettek őrizetbe Pakisztánban
Közel ötszáz szülőt vettek őrizetbe Pakisztán északnyugati részén azért, mert nem engedték, hogy gyermekeik megkapják a gyermekbénulás elleni védőoltást.
2015.03.02 20:02MTIA hatóságok az afganisztáni határ közelében, az ország északnyugati részén fekvő Pesavarban és három szomszédos körzetben léptek fel az oltást elutasítók ellen - közölte hétfőn Riaz Mehszud, a város egyik vezető tisztségviselője.
Muhamad Mumtaz, egy másik pesavari tisztségviselő azt mondta: a szülőket csak akkor engedik szabadon, ha garanciákat kapnak tőlük arra, hogy lehetővé teszik gyermekeik beoltását.
Az ázsiai országban tavaly több mint 300 beteget diagnosztizáltak gyermekbénulással, ami 93 százalékos növekedést jelent ez előző évhez képest, és 85 százalékát tette ki a világon feljegyzett összes ilyen megbetegedésnek.
A betegek több mint 90 százalékát az afganisztáni határ menti térségben regisztrálták, ahol szélsőséges iszlamista csoportok, köztük a tálibok rendszeresen megtámadják az oltást végző szakembereket.
A radikálisok egyebek mellett azzal gyanúsítják a vakcinát beadókat, hogy az Egyesült Államok számára kémkednek és az oltással megpróbálják meddővé tenni a muszlimokat. Február elején az ország északnyugati részén fegyveresek támadtak egy rendőrre, aki egy, gyermekbénulás elleni védőoltást végző egészségügyi csoportot kísért.
Pakisztánban 2012 óta legalább 74 olyan embert öltek meg, akik a gyermekbénulás elleni oltási kampányban vettek részt. Szeira Afzál Tarar egészségügyi miniszter vasárnap este bejelentette, hogy a védőoltás megtagadását többé nem tolerálják.
Az iszlámábádi kormány nyomás alatt áll azóta, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tavaly kötelezővé tette a gyermekbénulás elleni vakcina beadását azoknak a pakisztániaknak, akik külföldre utaznak. Pakisztánból mára már Kínába és a Közel-Keletre is átterjedt a fertőzés.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06