Támad a poliovírus
Újra gyermekbénulás-járvány közeleg a WHO szerint
Már a világ legalább tíz országában megjelent a gyermekbénulás vírusa, így a betegség ismét komoly fenyegetést jelent és nemzetközi összefogást tesz szükségessé az Egészségügyi Világszervezet szerint.
2014.05.05 20:53MTI
Fotó: YouTube/University of Melbourne
A gyermekbénulásért (poliomyelitis) felelős polio vírus idén már három újabb országban ütötte fel a fejét, holott a polioszezon még el sem kezdődött. Ez szinte semmissé teszi a betegség világszintű kiirtásáért tett eddigi erőfeszítéseket. A kórt fertőzöttek vitték Pakisztánból Afganisztánba, Szíriából Irakba és Kamerunból Egyenlítői-Guineába - mondta el Bruce Aylward, a WHO munkatársa hétfőn egy telefonos konferencián Genfben. A szervezet célja, hogy 2018-ig az egész világon kiirtsa a gyermekbénulást.
A fertőzés által érintett országok között szerepel Izrael, Etiópia, Nigéria és Szomália is. A kórokozót "exportáló" országok között tartják számon Pakisztánt, Szíriát és Kamerunt. A világszervezet illetékesei aggódnak, hogy a kór újra felütheti a fejét olyan, belső viszály sújtotta országokban is, mint Ukrajna, Szudán vagy a Közép-Afrikai Köztársaság.
A gyermekbénulást okozó polio vírus szennyezett élelem vagy víz révén a szájon keresztül juthat a szervezetbe. Öt évnél fiatalabb gyerekek esetében gyorsan terjedhet, különösen ott, ahol nem megfelelő a higiénia, így a zsúfolt menekülttáborokban. A betegség megtámadja az idegrendszert és órákon belül bénulást okozhat. Minden kétszázadik fertőzés maradandó bénulást eredményez. A lebénultak 5-10 légzőizmok leállása miatt meg is hal.
A betegség gyógyíthatatlan, de oltással megelőzhető a fertőződés. A WHO 1988-ban indította a gyermekbénulás kiirtását célzó programját, ennek eredményeképpen a fertőzöttek száma 1988 és 2012 között több mint 99 százalékkal csökkent - mintegy 350 ezerről 223-ra. Tavaly azonban ismét több mint négyszáz esetet regisztráltak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


