Pakisztán, a gócpont
Gyermekbénulás - van, ahol még mindig rettegett mumus
Hogyan minősítené azt a vallást, ami meggyőződésből utasítja el a gyerekeket megóvó védőoltást és ezzel máshol már régen eltűnt kór terjedését segíti elő?
2014.01.17 20:55MTI
Az északnyugat-pakisztáni Pesavar térségében fordul elő világszerte a legtöbb járványos gyermekbénulásos megbetegedés az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken közzétett adatai szerint. A Pakisztánban fellépő gyermekbénulásos esetek több mint 90 százaléka ebből a térségből ered. Ráadásul Pakisztán az egyetlen állam a világon, ahol a betegek száma nőtt 2013-ban az előző évhez képest. Tavaly 91 esetet regisztráltak, egy évvel korábban 58-at. A 91 megbetegedett közül 83 Pesavarhoz köthető - közölte pénteken a WHO illetékese.
A járványos gyermekbénulást (poliomyelitis) a poliovírus okozza, mely elsősorban széklet útján terjed, kisebb mértékben cseppfertőzéssel, fertőzött élelmiszerekkel vagy vízzel. Jellemzően öt év alatti gyermekeket sújt, a központi idegrendszert támadja meg, bénulást, izomsorvadást és időnként halált okoz.
A szájon át, cseppek formájában beadott vakcinával, a Sabin-cseppekkel megelőzhető kór a világ legtöbb országából már teljesen eltűnt, ám egyes államokban, Pakisztán mellett Nigériában és Afganisztánban továbbra is fertőz. Afganisztánban 13 esetet regisztráltak, ezekből 12 összefüggésbe hozható az északnyugat-pakisztáni város közelségével.
Pakisztán egyes körzeteiben a tálibok megtiltották az oltási kampányt. Számos vallási vezető óvott a gyerekek beoltásától, azt hangoztatva, hogy az a muzulmán gyermekek sterilizálását jelenti. Uszításuk erőszakcselekményeket szított, számos alkalommal megtámadták az oltást beadó egészségügyi szakembereket, néhányat meg is öltek. Tavaly több mint 30 ilyen támadást jegyeztek fel.
Elias Durry, a pakisztáni oltási program vezetője hangoztatta, hogy kampányuk az ázsiai ország legtöbb részében sikeresnek bizonyult. "A vírus nincs jelen Pakisztán egész területén. Csak egy nagyon korlátozott térségben, ahová nehéz eljutnunk" - magyarázta.
Pesavar óvárosa boltok és házak útvesztője, ahol az utcákon nyílt kanálisok kanyarognak. A városlakók, köztük igen sok menekült a tálibok folytonos zaklatása alatt él, a vallási erőszak mindennapos a térségben. A városban uralkodó siralmas közegészségügyi állapotok jó melegágyat szolgáltatnak a gyermekbénulás kialakulásához.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


