MOGYE-ügy
A román és a magyar gyógyszerészképzés közös akkreditációjáról döntöttek
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) szenátusa múlt héten elektronikus levélben lebonyolított szavazással úgy döntött, hogy nem számolja fel a magyar gyógyszerészképzést, de a román és a magyar szak közös akkreditációját kéri.
2015.03.02 19:23MTISzilágyi Tibor, az egyetem lemondott rektorhelyettese az MTI-nek elmondta, a román szenátusi tagok által megszavazott ,,egységes oktatási program" voltaképpen a gyógyszerészképzés jelenlegi helyzetének meghosszabbítására tesz kísérletet.
Hozzátette, a szenátusi tagsággal rendelkező magyar oktatók nem vettek részt a szavazáson. A magyar oktatók korábban levélben kérték az egyetem vezetőit, hogy vonják vissza a szavazásra bocsátott javaslatot, és keressenek olyan megoldást, mely összhangban van az oktatási törvénnyel.
A levélben idézték a törvény vonatkozó cikkelyét, amely szerint valamennyi oktatási nyelvre, oktatási formára és oktatási helyszínre külön akkreditációt kell kérni. Király András, az oktatási minisztérium kisebbségi oktatásért felelős államtitkára a Krónikának úgy vélekedett, hogy a konfliktus kimozdult a holtpontból, és a Romániai Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Hatóságnak (ARACIS) kell kinyilvánítania a véleményét a MOGYE szenátusa által javasolt megoldásról.
Az államtitkár hozzátette, az egyetemen kell megoldani a gyógyszerészoktatással kapcsolatban kialakult román-magyar vitát, ez nem a politikusok, és nem is a minisztérium feladata.
Leonard Azamfirei rektor egy február 11-i sajtótájékoztatón újságírói kérdésre felelve beszélt arról, hogy megszűnhet a magyar gyógyszerészképzés az egyetemen, mert az ARACIS a román tagozatnak száz helyet hagyott jóvá, a magyarnak pedig egyet sem.
A rektor szerint ez azért van, mert a magyar oktatók nem készítették el a gyógyszerészképzés újraengedélyezéséhez szükséges dokumentációt. A magyar tagozat képviselői ugyanakkor közölték, hogy elkészítették az akkreditációs dokumentációt, de nem írták alá, mert az egyetem vezetősége diszkriminálta a magyar tagozatot.
Míg a románnak végleges, a magyarnak csak ideiglenes működési engedélyt kért.A MOGYE kizárólag magyar tannyelvű intézményként alakult meg 1945-ben. Az intézményben 1948-tól képeztek magyarul gyógyszerészeket.
A kommunista pártvezetés szóbeli utasítására vezették be 1962-ben a román nyelvű oktatást is, amely fokozatosan háttérbe szorította a magyar orvos- és gyógyszerészképzést. Ma az egyetem döntéshozó testülete a román oktatók kétharmados többségével működik. A magyar vezetők a magyarokat sújtó belső intézkedések ellen tiltakozván 2014 áprilisában testületileg lemondtak tisztségeikből.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 22:39 Újabb tüntetés volt a gyülekezési törvény módosításának visszavonásáért Budapesten
- 20:38 Orbán Viktor: létrehoztuk az Aszályvédelmi Operatív Törzset
- 18:37 Megválasztották kancellárnak Friedrich Merz német kereszténydemokrata politikust
- 16:35 Hangfelvételek megerősítik, hogy valóban maga Hitler rendelte el a holokausztot
- 14:34 Az amerikai parti őrség több tucat embert mentett ki Miami partjainál
- 12:32 Uniós biztos: a jogállamisági feltételességi rendszert fenn kell tartani a következő többéves pénzügyi keret kapcsán is
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06