Közvélemény
A horvátok kétharmada szerint rossz irányba halad az ország
A horvátok kétharmada gondolja úgy, hogy rossz irányba halad az ország, a többség ezért az ellenzéki jobbközép Horvát Demokratikus Közösségben (HDZ) látja a változás lehetőségét, a kormányzó szociáldemokratáknak (SDP) csökkent a támogatottsága.
2015.02.26 14:30MTIA Crobarometar februári felmérése szerint a HDZ az első helyen végzett 28,7 százalékkal. A pártnak évek óta nem volt ekkora a támogatottsága. Elemzők úgy látják, ha ma tartanák a parlamenti választásokat, akár az abszolút többséget is megszerezhetné - közölte a Nova Tv horvát kereskedelmi tévé-csatorna.
A közvélemény-kutatás szerint a kormányzó szociáldemokraták csak a második helyen végeztek 19,8 százalékkal. A HDZ a negyedik egymást követő hónapban növelni tudta népszerűségét, az SDP ebben a hónapban először veszített támogatottságából.
A két párton kívül a parlamenti küszöböt az Élőlánc politikai szervezet 14,6 százalékkal és az OraH zöld párt 8,8 százalékkal lépte túl. A Vilibor Sincic vezette Élőlánc három hónapja tűnt fel a palettán, azóta vált a harmadik politikai erővé. Mirela Holy zöld pártjának azonban egymás után a negyedik hónapja csökkent a támogatottsága.
A felmérés alapján a kormányt csak minden 5-ik állampolgár támogatja, mindössze a választóknak 20 százaléka. Nem támogatja 73 százalékuk, 7 százalék pedig nem tudja támogatja-e.
Horvátország évek óta rossz irányba halad - ezt jelenleg a szavazók 74 százaléka gondolja így. Ez az arány csökkent az elmúlt egy év alatt, de a számok így is nagy fokú borúlátásra utalnak. Pozitív előrelépést mindössze a szavazók 19 százaléka lát, 8 százalékuk nem tudja, mit gondoljon a jövőről.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:17 Csaknem tízezer diák tekintette meg a Szabadság, szerelem - Petőfi 200 című koncertszínházi előadást országszerte
- 0:07 Meghalt a pályán, meccs közben összeesett 17 éves focistalány
- 23:22 Rosszul lett a pilóta a zuhanás előtt - nyílegyenesen csapódtak a földbe Martonvásárnál - videó
- 23:17 Május 12-én rendezik meg a 19. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivált
- 22:16 Demonstrációt szerveznek a Telekom Veszprém szurkolói
- 21:15 Zsigmond Barna Pál: Magyarország felkészülten áll a soros uniós elnökség előtt
- 20:15 Május 13-án indul a balatoni vasúti előszezon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06