Volt kollégája vádolja
Szexuális zaklatás vádja miatt lemondott egy ENSZ-testület vezetője
Lemondott posztjáról a klímaváltozás kérdését vizsgáló, Nobel-békedíjjal kitüntetett ENSZ-testület vezetője kedden, miután egy volt kollégája szexuális zaklatással vádolta meg.
2015.02.24 19:11MTI"A szervezetnek erős vezetésre, elnökének teljes figyelmére van szüksége, aminek jelen körülmények között nem tudok eleget tenni" - írta Radzsendra Pacsauri, az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) elnöke a világszervezet főtitkárának írt levelében.
Pacsauri tagadta a vádakat, és kijelentette, hogy mindenben együttműködik a hatóságokkal. A tisztségviselő nemrégiben kénytelen volt idő előtt távozni egy kenyai megbeszéléséről, mert vissza kellett térnie hazájába, Indiába, ahol egy volt kollégája szexuális zaklatással vádolta meg.
A 75 éves indiai tudóst az általa vezetett újdelhi kutatóintézet egy 29 éves női kutatója vádolta meg. A zaklatás különféle üzenetek küldéséből állt, a tudós állítólag elektronikus leveleket és üzeneteket küldözgetett a hölgynek a WhatsApp szolgáltatáson keresztül.
A helyi rendőrség tájékoztatása szerint egy másik nő is azt állítja, hogy a férfi zaklatta, az illető azonban egyelőre nem tett feljelentést. Az IPCC vezetőjének ügyvédei szerint ismeretlenek meghackelték Pacsauri számítógépét és telefonját, hogy üzeneteket küldjenek róluk - jelentette a The Guardian című brit lap.
A testületet 2002 óta vezető Pacsauri második mandátuma októberben járt volna le. Az IPCC-t 2007-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki azokért az erőfeszítéseiért, amelyeket az emberiség okozta éghajlatváltozással kapcsolatos ismeretek terjesztésére, illetve a klímaváltozás elleni harchoz szükséges intézkedések alapjainak lefektetésére tett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 Elszabadult ló elé hajtott egy autós Keszthelyen
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


