Menni bármi áron
Illegális bevándorlókkal tömött busz borult fel Szerbiában
Negyven ember sérült meg kedd hajnalban a dél-szerbiai Leskovac közelében, amikor egy illegális migránsokkal teli busz eddig ismeretlen okokból lesodródott az útról.
2015.02.24 10:48MTIA szerb belügyminisztérium közleménye szerint a jármű sofőrje elmenekült a baleset helyszínéről. A sérülteket a leskovaci kórházba szállították.
A szerbiai közszolgálati televízió (RTS) információi szerint a balesetben öten életveszélyes fej- és gerincsérüléseket szenvedtek, húszan pedig súlyosan megsérültek.
Az illegális bevándorlók Szíriából, Bangladesből és Nigériából érkeztek, és a feltételezések szerint Magyarország, illetve az Európai Unió országai felé tartottak - számolt be az RTS.
A háború sújtotta közel-keleti és afrikai országokból az utóbbi években több ezer ember menekült el, legtöbbjük Nyugat-Európába indult. A Törökországból és Görögországból Macedónián és Szerbián át Magyarországig, illetve az Európai Unióig vezető balkáni útvonalon jól kiépült embercsempész-hálózatok működnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:45 Szabó Bence átadta adományát Iványi Gábor egyesületének
- 12:44 Elindul a közmédia megújulásáról szóló szakmai egyeztetés
- 10:43 A szociális tárca mobil teamekkel és krízisközpontokkal segítené a közterületi problémák kezelését
- 8:42 Amnesty International Magyarország: a Tiszának szakítania kellene az egypárti alkotmánybíró-jelöléssel és -választással
- 6:41 Tudományos testületet hoznak létre a jégkármérséklő rendszer vizsgálatára, felmérik a gazdák véleményét
- 22:40 Eltávolították a szennyező anyagot a Fekete-Körösről
- 20:39 Ságodi Attila a Paks II. Atomerőmű Zrt. új vezérigazgatója
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


