Ukrán válság
Nincs értelme amerikai fegyvereket szállítani Ukrajnába?
Lapvélemény szerint hónapokba telne az amerikai fegyverek Ukrajnának történő leszállítása, ha Barack Obama elnök rászánná magát egy ilyen döntésre, és ez a lassúság erősen tompítaná a katonai támogatás hatását a harctereken.
2015.02.12 18:56MTI
Csütörtöki számában a The Wall Street Journal rámutatott, hogy már a halált nem okozó eszközök Ukrajnába juttatása is komoly bürokratikus és logisztikai akadályokba ütközött. Noha Kijev már a kelet-ukrajnai konfliktus kitörésekor beterjesztette Washingtonnak a segélyre vonatkozó igényeit, az azonnali fogyasztásra kész élelmiszercsomagok tavaly márciusban, az elsősegélycsomagok júniusban, a kézi adóvevők júliusban, a sisakok augusztusban, az éjjellátó készülékek szeptemberben, az ellenséges aknavetőket bemérő radarok pedig novemberben és decemberben kezdtek megérkezni.
A külföldre irányuló amerikai fegyvereladások rendszerét alapvetően úgy alakították ki, hogy az a szövetségesek katonai potenciáljának fokozatos erősítését szolgája, ne pedig a sürgősségi segélyezést. De a halált nem okozó katonai eszközök szállítását tovább lassította, hogy az ukránok nem voltak tisztában az amerikai bürokrácia szabályaival, és nem tudták hogyan kell megfogalmazni a kérvényeket, amelyeket végül amerikai tisztségviselők írtak meg helyettük.
A mechanizmusba emellett olyan biztosítékokat is beépítettek, amelyek azt hivatottak szavatolni, hogy a fegyverek ne kerülhessenek illetéktelen kezekbe. A konkrét eszközök leszállítását ezért hosszas belső engedélyeztetési viták lassítják.
A folyamat a Pentagon több tisztségviselője szerint felgyorsult, mert több bürokratikus akadályt sikerült kiiktatni a rendszerből, és Ukrajnát kiemelt fontosságú rendeltetési országnak nyilvánították.
Az Egyesült Államoknak azonban jelenleg nincsenek fölös tartalékai olyan eszközökből - páncéltörő eszközök, aknavetők és más védelmi eszközök - amelyeknek az esetleges Ukrajnába szállítását a Fehér Ház fontolóra vette. Ezeket a fegyvereket ezért közbeszerzési eljárás keretében meg kellene rendelni a gyártóktól, ami hónapokig elhúzódhat, és ami időt biztosítana Moszkva számára, hogy további fegyverekkel lássa el a kelet-ukrajnai szakadárokat.
Noha a Fehér Ház még mérlegeli, hogy engedélyezze-e a fegyverszállításokat, a kongresszus már elfogadta azt a törvényt, amely erre felhatalmazást ad a számára. A washingtoni viták középpontjában az áll, hogy vajon egy ilyen lépés olaj lenne-e a tűzre, vagy pedig a veszteségek növekedése jobb belátásra bírná Vlagyimir Putyin orosz elnököt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06