Románia
Magyar alpolgármestert választott a nagyváradi önkormányzat
A nagyváradi önkormányzati testület csütörtöki ülésén leváltotta tisztségéből Ovidiu Muresant, a város szociáldemokrata alpolgármesterét, és helyébe a Huszár Istvánt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) önkormányzati képviselőjét választotta.
2015.02.12 17:51MTIIlie Bolojan polgármester kijelentette, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az RMDSZ képviselői új többséget alakítottak ki a városi tanácsban. Ezt azért tartotta fontosnak, mert az új, kétharmados többséggel könnyebben meghozhatók a város számára fontos döntések. A polgármester közölte, politikai döntés született, amely nincsen összefüggésben a leváltott alpolgármester városvezetői munkájával.
Huszár István alpolgármesteri kinevezését 19 helyi képviselő támogatta szavazatával, egy képviselő ellene szavazott, a Szociáldemokrata Párt (PSD) hét képviselője pedig a szavazás előtt elhagyta a gyűléstermet. Az új alpolgármester mérnöki végzettséggel rendelkezik, harmadik mandátumát tölti a nagyváradi önkormányzatban.
A leváltott alpolgármester érthetőnek tartotta, hogy három hónapja tartó tárgyalások elvezettek az RMDSZ és a PNL szövetségéhez. Hozzátette, a PSD ellenzékbe vonul Nagyváradon.
Az RMDSZ a 2012-es önkormányzati választások után szorult ki a nagyváradi városvezetésből. Korábban 11 évig Biró Rozália volt a város egyik alpolgármestere. A 2012-es nagyváradi önkormányzati választásokat a PNL és a PSD által alkotott Szociálliberális Szövetség (USL) nyerte. Azóta azonban alaposan átrajzolódott a politikai paletta: felbomlott az USL, a PNL pedig egyesült a korábbi ellenzék legjelentősebb pártjának számító Demokrata Liberális Párttal (PDL).
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:25 Spanyolország hazahívja Buenos-Aires-i nagykövetét
- 16:22 Új gyalogátkelő lesz az Örs vezér terénél, a Kerepesi úton
- 15:21 Uniós külügyi szolgálat: a koszovói rendőrség akciója ellenkezik a normalizáció szellemével
- 14:24 Az EU jóváhagyta, hogy a befagyasztott orosz vagyon nyereségét Ukrajna önvédelmére és újjáépítésére használják fel
- 13:23 Izraeli védelmi minisztere az önvédelmi jog tagadásával vádolta a hágai főügyészt
- 12:33 Donald Tusk: Varsó 300 millió eurós hitelt vesz fel az EIB-től az európai légvédelemhez kapcsolódó műholdprogramra
- 11:23 Elmozdították a hídomlást okozó konténerszállítót Baltimore kikötőjének bejáratából
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06