Hamarosan ítéletű
Székelyzászló-ügy: lefolytatták a tárgyalást a nagyváradi reklámzászló-perben
A Nagyváradi Bíróság két hét múlva hirdet ítéletet abban a perben, amelyet Tőkés László indított a székely zászlót reklámzászlónak tekintő, és ennek kitűzése miatt bírságot kilátásba helyező helyi rendőrség ellen.
2015.01.12 14:07MTIKincses Előd, Tőkés László ügyvédjének tájékoztatása szerint a bíróság lefolytatta a tárgyalást, és elfogadta az írásbeli bizonyítékokat, de elutasította azt a javaslatot, hogy tanúként hallgassa meg Pál-Antal Sándor marosvásárhelyi történészt, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagját, a székely szimbólumok szakértőjét.
Kincses Előd elmondta, Victor Ponta fényképét is becsatolta a dossziéba, amint a román miniszterelnök 2014. augusztus 3-án a nyergestetői csata 165. évfordulóján székely zászló mellett mond ünnepi beszédet. "A nagyváradi helyi rendőrök logikája szerint Románia miniszterelnöke is reklámügynöknek minősülne" - idézte érveit az ügyvéd.
Elmondta, a bíróságon az Európa Tanács Rasszizmus és Intolerancia elleni Bizottsága (ECRI) Romániáról szóló, 2014-es országjelentéséből is idézett. Az ECRI-jelentés kitér a román hatóságok székely jelképeket üldöző magatartására, és felszólítja Romániát, hogy alkalmazza az egyenlő bánásmód elvét a jelképhasználatban. A kommunista jelképek tiltása miatt Magyarországot elmarasztaló strasbourgi bírósági határozatra hivatkozva kijelentette, Románia sokkal súlyosabb elmarasztalásra számíthat az Európai Emberjogi Bíróságon a székely zászló üldözése miatt.
Tőkés Lászlót augusztus 26-án szólította fel a nagyváradi helyi rendőrség, hogy távolítsa el irodája erkélyéről a szolidaritásvállalás jeleként korábban kitűzött székely zászlót, melyet a hatóság reklámzászlónak tekintett. Az önkormányzatnak alárendelt rendőrség 30 ezer lej (2 millió 130 ezer forint) és 50 ezer lej (3 millió 550 ezer forint) közötti pénzbírságot helyezett kilátásba, ha Tőkés László nem enged a felszólításnak. Az európai parlamenti képviselő ezt a jegyzőkönyvet támadta meg a bíróságon.
Tavaly októberben a Marosvásárhelyi Bíróság eltörölte azt a bírságot, amelyet a marosvásárhelyi rendőrség az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsra (EMNT) rótt ki a reklámzászlókra vonatkozó törvény alapján a székely zászló kitűzése miatt. A marosvásárhelyi bírák azonban csak részben fogadták el az EMNT panaszát, a bírságot megrovásra enyhítették. Az EMNT fellebbezett a döntés ellen, mely - megítélése szerint - azt jelzi, hogy a bíróság is reklámzászlónak tekinti a székely zászlót.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
- 10:08 Trump betiltja a vírusokkal kapcsolatos veszélyes kutatások állami támogatását
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06