Minszki találkozó
Porosenko nem tud jó hírekkel szolgálni
A minszki csúcstalálkozó résztvevői csütörtök reggel az orosz elnök kivételével visszatértek a tárgyalóterembe, Petro Porosenko ukrán államfő pedig újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy "nem tud jó hírekkel szolgálni", és az orosz fél által támasztott feltételek egy része elfogadhatatlan, de van még remény a megállapodásra.
2015.02.12 09:49MTIHírügynökségek néhány perccel korábban jelentették, hogy a minszki tárgyalások már véget értek, majd az immár háromoldalú (ukrán-német-francia) megbeszélések folytatásáról adtak hírt.
A dpa hírügynökség szerint a több mint 13 órája zajló egyeztetések hamarosan véget érnek, de a résztvevők már áttörést értek el a szerda este kezdődött, maratoni megbeszéléseken.
Orosz hírügynökségek és nyugati hírügynökségek szerint a "normandiai négyek" - az orosz, az ukrán és a francia elnök, illetve a német kancellár - tárgyalásaival párhuzamosnak folytak a megbeszélések az úgynevezett kontaktcsoportban is, amelyben Moszkva és Kijev képviselői kívül a kelet-ukrajnai szakadár köztársaságok vezetői is részt vesznek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


