Ukrán válság
Ukrán katonákat fog kiképezni az USA
Az Egyesült Államok a szeparatisták ellen küzdő ukrán katonákat fog kiképezni Ukrajnában márciustól kezdve.
2015.02.11 17:31MTIHodges Lengyelországban, a NATO szczecini katonai támaszpontján beszélt erről. Szavai szerint márciusban egy zászlóaljnyi amerikai katona fog kiképezni három zászlóaljnyi ukránt a belügyminisztérium csapatai közül.
Az Egyesült Államok a szeparatisták ellen küzdő ukrán katonákat fog kiképezni Ukrajnában márciustól kezdve - mondta szerdán Ben Hodges altábornagy, az Európában állomásozó amerikai erők parancsnoka.
Hodges Lengyelországban, a NATO szczecini katonai támaszpontján beszélt erről. Azt mondta, márciusban egy zászlóaljnyi amerikai katona fog kiképezni három zászlóaljnyi ukránt a belügyminisztérium csapatai közül.
Elmondta, hogy a kiképzés a nyugat-ukrajnai Lviv városában lesz és elsősorban arra oktatják majd az amerikaiak az ukránokat, hogy miként védhetik magukat eredményesebben az orosz és szakadár tüzérségtől, rakétáktól.
A kiképzés kiterjed utak, hidak és más infrastruktúrák biztosításának mikéntjére, áldozatok kimenekítésére épületekből, orvosi feladatokra, s arra, hogy miként tevékenykedjenek olyan közegben, amelyben az oroszok - így Hodges - zavarják, vagy teljesen megbénítják a távközlést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 Elszabadult ló elé hajtott egy autós Keszthelyen
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


