Lebontják a sátortáborokat
Menekültek ostromolták meg a határkerítést Melillánál
Mindezt egy nappal azután, hogy marokkói vezetők bejelentették: lebontják az Európába tartó illegális bevándorlók sátortáborait.
2015.02.10 19:08MTITöbb mint hatszáz afrikai menekült ostromolta meg kedden a Melilla észak-afrikai spanyol enklávé és Marokkó közötti határt, egy nappal azután, hogy marokkói vezetők bejelentették: lebontják az Európába tartó illegális bevándorlók sátortáborait.
A spanyol belügyminiszter bejelentette, hogy visszaszorították a kerítésnél tülekedők többségét, de harmincöt embernek sikerült átjutnia a határon. Többen megsérültek, öten orvosi ellátásra szorultak.
A marokkói belügyminisztérium hétfőn jelentette be, hogy lebontják hegyekben lévő táborokat, ahol több ezer illegális bevándorló vár arra, hogy bejuthasson Melillába vagy a másik észak-afrikai spanyol enklávéba, Ceutába.
Spanyol adatok szerint tavaly 65 alkalommal ostromolták meg a enklávé kerítését. Több mint 16 ezren próbáltak meg átjutni a határon, és kétezren sikerrel is jártak. Hasonló a helyzet a másik észak-afrikai spanyol területen, Ceutában is. Hivatalos források szerint a menekültek ostromai során kialakult dulakodásokban tavaly száznál több rendőr megsebesült.
Emberi jogi szervezetek és az Európa Tanács azzal vádolja Spanyolországot, hogy gyakran erőszakos módon igyekszik megakadályozni a menekültek területére lépését, anélkül, hogy alkalmuk lenne menekültügyi kérelmet benyújtani, amihez az európai egyezmények értelmében joguk van.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


