Elutasította a kárpótlási kérelmet a cseh bíróság
Nem kapnak semmit a Wehrmacht-bakancs készítő örökösei
Elutasította egy prágai kerületi bíróság Jan Antonín Bata, a világhírű zlíni cipőgyár egyik alapítója leszármazottainak kárpótlási beadványát.
2015.02.05 14:33MTIA cipőimpérium társalapítójának Dél-Amerikában élő öt leszármazottja 56 millió koronát követelt a cseh államtól. Szerintük ennyit ér ma az a vagyon, amelyet 1947-ben vett el a csehszlovák állam Jan Antonín Batától azzal az indoklással, hogy az üzletember a II. világháború alatt kollaborált a nácikkal.
A Bata cég cipőket gyártott a Wehrmacht katonáinak. A vállalat vagyonát a Benes-dekrétumok alapján kobozták el. Bata távollétében 15 év börtönbüntetést kapott. A prágai városi bíróság azonban 2007-ben felülvizsgálta a háború utáni pert és Jan Antonín Batát végérvényesen felmentette a nácikkal való együttműködés vádja alól.
Kiderült: levéltári dokumentumokkal bizonyítható, hogy a Bata cég rendszeresen támogatta a londoni csehszlovák kormányt, és a számlájára esetenként több tízezer dollárt utalt át. Jan Antonín Bata a háború kezdetén lehetőségei szerint alkalmazottait is segítette. Cége mintegy 300 zsidó alkalmazottját például családtagjaikkal együtt Latin-Amerikába küldte dolgozni, kimenekítette őket Csehországból, megmentette őket a gázkamráktól.
Az örökösök erre hivatkozva fordultak bírósághoz anyagi kárpótlásért.
A prágai második kerületi bíróság az új perben hozott döntését azzal indokolta, hogy a Bata-örökösök beadványukkal szándékosan megpróbálták megkerülni az érvényes kárpótlási törvényt. E szerint kárpótlás csak az 1948. februári államfordulat utáni államosításokért jár, és a Benes-dekrétumok alapján elkobzott vagyonért az állam nem fizet kárpótlást.
Blanka Petrlíková, az állam érdekeit képviselő ügyész a bíróság előtt azt mondta, hogy a Bata-örökösök a ma már érvénytelen jogi normák alapján folyamodtak anyagi kárpótlásért, és a kárpótlási törvényt is megpróbálták megkerülni.
"A bíróság arra az álláspontja helyezkedett, hogy a beadvány kísérlet a törvény megkerülésére" - jelentette ki Otília Hrehová, a testület elnöke.
A prágai kerületi bíróság döntése még nem jogerős.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
- 2:30 Oroszországban 830 ezer hektáron fagyott el a vetés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06