Iszlám Állam
Óriáskivetítőn is bemutatták a brutális kivégzést
Óriáskivetítőn is bemutatták Rakkában, a magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező terrorszervezet kezén lévő észak-szíriai városban azt a videofelvételt, amelyen a fogságba ejtett jordániai pilóta brutális meggyilkolása látható.
2015.02.05 12:16MTIA pilótát, aki az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalíció kötelékében hajtott végre légicsapásokat az Iszlám Állam hadállásai ellen Szíriában, a hét elején elevenen elégették az iszlamista szervezet fegyveresei, és erről az interneten közzétettek egy felvételt. Egy újabb videofelvételen az látható, amint két férfi a vetítésen "Isten hatalmas" felkiáltásban tör ki.
"Ez a sorsa mindenkinek, aki muszlimokra támad" - mondja egyikük. Egy másik férfi azt mondja, hogy a pilóta muzulmánok gyermekeit bombázta, és ezért megérdemli a halált. Egy tízéves fiú "boldognak" mondja magát a fogoly halála miatt, és hozzáteszi, hogy "maga is szívesen megégette volna".
A 26 éves Maáz al-Kasszaszbe pilótát tavaly december 24-én fogták el a szélsőségesek Szíriában, miután F-16-os vadászgépe lezuhant. Megölésével a dzsihadisták feltehetőleg azt akarták elérni, hogy az Egyesült Államok szoros szövetségesének számító ammáni kormány lépjen ki a nemzetközi koalícióból. Jordánia néhány órával az első videofelvétel megjelenése után kivégezte az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat két bebörtönzött tagját, és közölte, hogy növelni fogja erőfeszítéseit az IÁ elleni harcban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


