A pilóta elvesztette uralmát a gép felett
Selfie miatt zuhanhatott le a kisrepülő
A halálos kimenetelű útról ugyan nem készült videofelvétel, de a pilóta mobiltelefon-használatát tanúsító, a végzetes napról származó bizonyítékok arra mutatnak, hogy a mobiltelefon használata hozzájárult ahhoz, hogy elveszítse uralmát a repülőgép felett.
2015.02.04 19:24MTIAz amerikai nemzeti közlekedésbiztonsági hivatal most nyilvánosságra hozott jelentése szerint a Cessna 150Ks típusú repülőgép fedélzetén lévő GoPro kamera rögzítette, amint a pilóta és más utasai rendszeresen készítettek fényképeket magukról mobiltelefonjaikkal, gyakran még vakut is használva a május 31-én bekövetkezett szerencsétlenség előtti különböző rövidtávú utakon.
A halálos kimenetelű útról ugyan nem készült videofelvétel, de a pilóta mobiltelefon-használatát tanúsító, a végzetes napról származó bizonyítékok arra mutatnak, hogy a mobiltelefon használata hozzájárult ahhoz, hogy elveszítse uralmát a repülőgép felett - erre a következtetésre jutottak a baleset vizsgálói.
Eric Weiss, a hivatal szóvivője az AP amerikai hírügynökségnek elmondta, a közlekedésbiztonsági hivatal idén nagy hangsúlyt fektet arra, hogy felhívja a figyelmet a legkülönbözőbb figyelemelterelő körülményekre, mint amilyen a selfie készítés is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


