Ukrán válság
Őrizetbe vettek egy tisztet és egy szakadárt a kijevi elnöki hivatal "ostromáért"
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) őrizetbe vette az ukrán fegyveres erők egy tisztjét és egy oroszbarát szakadárt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy ők szervezték az előző napi, a hatóságok által provokációnak minősített tüntetést az elnöki hivatal épületénél.
2015.02.04 17:23MTIValentin Nalivajcsenko SZBU-főnök kifejtette, hogy a vezérkar egyik alezredesét és a szakadárok önhatalmúlag kikiáltott - az ukrán vezetés által terrorszervezetnek nevezett - Donyecki Népköztársaságának egy tagját vették őrizetbe. Nalivajcsenko szavai szerint az alezredes "a bűnszervezet" egyéb más tagjaival együtt tiltakozóakciókra bujtott fel önkéntes alakulatoktól dezertált katonákat, illetve "olyan egyenruhásokat, akik sohasem szolgáltak a kelet-ukrajnai hadműveletben részt vevő ukrán erőknél".
A két férfit vádolják az elnöki hivatalnál előző nap tartott tüntetés megszervezéséért, amelyről a TASZSZ állami orosz hírügynökség és több orosz médiaforrás azt jelentette, hogy több száz résztvevője megrohamozta az épületet, közben összecsapott a rendőrökkel és a nemzeti gárdistákkal. A fővárosi hatóságok később ukrán sajtóorgánumoknak nyilatkozva cáfolták, hogy bármiféle roham, rendbontás történt volna a megmozduláson, amelyet egy úgynevezett "Összukrajnai Zászlóalj Testvériség" nevű szervezet rendezett, s amelyen hivatalos adatok szerint csak alig 40-50 fő vett részt. A demonstrációt egyébként előre bejelentette a szervezet, és a hatóságoktól meg is kapta rá az engedélyt. A megmozdulás résztvevői egyebek mellett hadiállapot bevezetését követelték a tüntetésen Petro Porosenko ukrán elnöktől.
Vjacseszlav Fursza, a szervezet vezetője előtte sajtótájékoztatót tartott a kijevi parlamentben, amelyen személycseréket követelt a fegyveres szervezetek élén, továbbá a törvényhozási képviselők és a bírák mentelmi jogának eltörlését, a hadiállapot bevezetését és ezzel összefüggésben Ukrajna oroszországi és krími határainak lezárását.
Az SZBU-főnök hozzátette: az őrizetbe vett alezredes a gyanú szerint - visszaélve hatáskörével és azzal, hogy egy önkéntes egység kiképzőjeként dolgozott - hamis információkat terjesztett a katonák körében, felnagyította az ukrán fegyveres erők kelet-ukrajnai harctéri veszteségeit, és tiltakozóakciókra bujtogatta bajtársait. Szakadár társával együtt diverzáns és kémhálózatot épített ki az ország területén.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06