Toni Grebla
Lemondott a korrupcióval vádolt román alkotmánybíró
Lemondott hivataláról Romániában Toni Grebla alkotmánybíró szerdán, akit befolyással való üzérkedéssel és bűnszövetkezetben való részvétellel gyanúsít a korrupcióellenes ügyészség (DNA).
2015.02.04 15:26MTIAz alkotmánybíró ellen múlt csütörtökön indult bűnvádi eljárás, de akkor csak szabadságra ment. A taláros testületből való lemondását azt követően nyújtotta be, hogy a DNA kedden előzetes letartóztatásához kérte a szenátus házbizottságának hozzájárulását.
A kilenctagú román alkotmánybíróságba háromévente nevez ki egy-egy tagot a képviselőház, a szenátus és az elnöki hivatal. Egy alkotmánybíró előzetes letartóztatásához vagy bíróság elé állításához az ügyészségnek meg kell szereznie az őt kinevező testület hozzájárulását.
Toni Greblat, a kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátorát a szenátus nevezte ki alkotmánybíróvá 2013 decemberében.
A magát ártatlannak valló Grebla azzal indokolta lemondását, hogy nem szeretné, ha az ellene indult "médiakampány" megingatná a taláros testületbe vetett közbizalmat, olyan körülmények között, amikor az alkotmánybíróságra amúgy is "nyomás nehezedik".
Az alkotmánybírót múlt héten rendőrök vitték be az ügyészségre, ahol közölték vele, hogy mivel gyanúsítják, majd szabadon távozhatott. Miután lemondott tisztségéről, a DNA bíróságtól kérheti előzetes letartóztatásba helyezését.
Toni Grebla az egyik leggazdagabb olténiai üzletember, az ügyben szintén gyanúsítottként szereplő Ion Bircina lányának násznagya. A DNA azzal gyanúsítja az alkotmánybírót, hogy befolyása latba vetésével segítette Bircina üzleti tevékenységét, amiért egy luxusautót és telefont kapott használatba annak egyik cégétől.
Grebla lemondását az alkotmánybíróság is megerősítette. Megüresedett helyére a szenátusnak kell kineveznie új alkotmánybírót.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:16 Demonstrációt szerveznek a Telekom Veszprém szurkolói
- 21:15 Zsigmond Barna Pál: Magyarország felkészülten áll a soros uniós elnökség előtt
- 20:15 Május 13-án indul a balatoni vasúti előszezon
- 19:13 Tevecsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 19:07 A horrorbaleset előtt el akarta adni 45 milliós Mercedesét az MMA-s Dani
- 18:28 Szex után vágta el a nő torkát a miskolci gyilkos - videó
- 18:23 Már a rendőrség nyomoz az újabb cirkuszbaleset ügyében - megszóltalt a szemtanú - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06