Boldog nép
A cseheknél a kétharmad pozitív: elégedett az életével
Egy felmérés szerint az elégedettek körébe általában a fiatalabbak, a magasabb képzettségűek és a jó anyagi helyzetben élők tartoznak.
2015.02.02 16:19MTI
freedigitalphotos.net/Stuart Miles
A csehek 61 százaléka elégedett az életével, míg az elégedetlenek aránya 15 százalék. Az emberek egyharmada sem nem elégedett, sem nem elégedetlen - derült ki abból az országos felmérésből, amelynek eredményét hétfőn hozták nyilvánosságra Prágában.
A tudományos akadémiához tartozó CVVM közvélemény-kutató központ novemberben készítette felmérését országos mintán.
A felmérésből megállapítható, hogy az elégedettek körébe általában a fiatalabbak, a magasabb képzettségűek és a jó anyagi helyzetben élők tartoznak. A nyugdíjasok, az egyedül élő emberek, a 15-30 ezres városok lakói, a munkanélküliek viszont általában kevésbé elégedettek az életükkel.
A CVVM közlése szerint a tavaly novemberi felmérés eredményei lényegében azonosak a 2013 decemberében készített hasonló felmérésével.
"Amennyiben az utolsó három év adatait összehasonlítjuk, jól látható, hogy bár mérsékelt ütemben, de folyamatosan emelkedik az elégedettek aránya" - olvasható az eredményekhez fűzött elemzésben.
A STEM közvélemény-kutató ügynökség hasonló országos felmérése szerint a cseh lakosság 75 százaléka elégedett az életével, ami az utóbbi nyolc év legmagasabb aránya. A STEM felmérése decemberben készült ezer, 15 évnél idősebb lakos megkérdezésével.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


