Kedvező a balatoni strandok megítélése
Többnyire elégedett vendégek a Balatonnál
A strandok a korábbiaknál jobb, 4,7-es átlagjegyet kaptak, részben a játéklehetőségek fejlesztése miatt. Javult a sportolási lehetőségek megítélése is, amelyhez hasonlóan nagyon jó minősítést, 4,6-os osztályzatot kapott a parti részek gondozottsága.
2014.08.20 11:12MTI
Fotó: Wikipédia
A vendégek többnyire elégedettek a balatoni strandokkal a Balatontipp.hu frissen zárult felmérése szerint, például javult a szolgáltatások ár-érték arányának megítélése, kifogások érték viszont az idén is a mosdókat és az illemhelyeket, illetve a parkolási lehetőségeket.
Győrffy Árpád, a balatoni strandokról információkat közlő honlap szerkesztője az MTI-nek elmondta, ebben az szezonban hatodik alkalommal hirdették meg strandértékelő programjukat.
Az értékelésbe bekapcsolódó több mint 3 ezer fürdőző az iskolai osztályzatok szerint minősítette a strandokat, illetve szolgáltatásaikat, az eredmények visszaigazolta az elmúlt évek fejlesztéseit.
A strandok a korábbiaknál jobb, 4,7-es átlagjegyet kaptak, részben a játéklehetőségek fejlesztése miatt. Javult a sportolási lehetőségek megítélése is, amelyhez hasonlóan nagyon jó minősítést, 4,6-os osztályzatot kapott a parti részek gondozottsága.
A leggyengébb átlagjegyet (4,4) a mosdók és az illemhelyek kapták, illetve a parkolási lehetőségek. A mintegy száz nyilvánosan működő balatoni strandból összesen 58-at osztályoztak a fürdőzők.
Az első helyen, 4,7-es átlagosztályzatot kapva, az alsóörsi és a balatongyöröki községi strand, a balatonfüredi Kisfaludy strand és a gyenesdiási Játékstrand végzett. A balatoni strandok átlagos megítélése, a múlt évihez hasonlóan, 4,5-es átlagjegyet kapott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


