Balatonfüred
Nagy érdeklődés kísérte a Pintér Aukciósház árverését
A műalkotásokra közel 100 ember licitált, a helyszínen az érdeklődők száma meghaladta a háromszázat.
2014.08.17 21:30MTI
Nagy érdeklődés kísérte a Pintér Aukciósház árverését szombaton, amelyet negyedik alkalommal rendeztek meg Balatonfüreden.
Pintér Péter, az aukciósház vezetője az MTI-nek elmondta, az árverésre bocsátott műtárgyak között voltak festmények, szobrok, ezüst tárgyak, porcelánok, melyek klasszikus-, 20. századi modern- és kortárs művészek alkotásai. A műalkotásokra közel 100 ember licitált, a helyszínen az érdeklődők száma meghaladta a háromszázat.
Az aukción Klie Zoltán 20. századi festő két alkotása is rendkívül magas áron kelt el. A kert című műve 3 millió forintért, az Aktok a vízparton című festménye 3 millió 400 ezer forintért talált gazdára. Mindkettő a kikiáltási ár több mint duplájáért kelt el. Pintér Péter hozzátette: érdemes még kiemelni Egry József Napfényes délután című képét, mely 3 millió 200 ezer forintért kelt el, és említésre méltó Edouard Ender Esti mulatozás, 2 millió 200 ezer forintért megvásárolt alkotása.
A kortárs alkotók munkái mellett szerepelt néhány igazi klasszikustól származó festmény, például Barcsay Jenő és Márffy Ödön alkotásai - mondta Pintér Péter. A szobrok között Vedres Márk nagyméretű férfi aktja és Moiret Ödön, Az élet értelme című munkája számított kuriózumnak.
Bár a műkereskedelemben 2008 óta érzékelhető válság még nem ért véget, de a kereslet egyre élénkül, és örömteli az is, hogy a hazai galériákban és aukciókon egyre nagyobb számban jelennek meg a magyar festészet minőségi darabjai - jelentette ki az aukciósház vezetője.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


