Iszlám Állam
Az ENSZ BT foglyaik szabadon engedését követeli a dzsihadistáktól
A terroristák egy előző nap nyilvánosságra hozott videofelvételük szerint lefejezték második japán túszukat, Goto Kendzsit is, és fogságukban van egy jordániai vadászpilóta.
2015.02.02 09:37MTIAz ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) követeli az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezettől, hogy bocsássa szabadon minden foglyát.
A testület attól tartva hozta meg vasárnap erről szóló határozatát, hogy a terroristák egy előző nap nyilvánosságra hozott videofelvételük szerint lefejezték második japán túszukat, Goto Kendzsit is, és fogságukban van egy jordániai vadászpilóta. Az első japán, akivel az IÁ egy héttel korábban végzett, az augusztusban foglyul ejtett Jukava Haruna volt.
A BT követeli az IÁ és az al-Kaida terrorhálózathoz kötődő minden iszlamista csoport "fogságában lévők azonnali, biztonságos és feltétel nélküli szabadon engedését". A testület egyúttal elítéli a tavaly októberben vagy novemberben foglyul ejtett Goto Kendzsi japán újságíró "aljas és gyáva" meggyilkolását.
"Ez a bűncselekmény tragikusan ismét arra emlékeztet, hogy az újságírók és mások is napról-napra egyre nagyobb veszélynek vannak kitéve Szíriában" - olvasható a határozatban. A két japán meggyilkolását szigorúan elítélte a nemzetközi közösség.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Washington légicsapást mért Iránra - amit eddig tudni lehet
- 12:52 Irán nemzetközi jogsértéssel vádolja az Egyesült Államokat
- 10:50 Netanjahu üdvözölte az Egyesült Államok iráni légicsapásait: Történelmi fordulópont
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06