Meglepetés
Lemondott a Román Hírszerző Szolgálat igazgatója
A titkosszolgálati vezető már a novemberi elnökválasztási kampány idején jelezte, hogy felajánlja lemondását a megválasztott új államfőnek. Távozása mégis meglepetésnek számít, miután Iohannis elnöki beiktatása után úgy nyilatkozott, hogy az "SRI jól működik, és az SRI igazgatói posztja foglalt".
2015.01.27 15:30MTITávozik tisztségéből George Maior, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatója, akinek lemondását Klaus Iohannis államfő elfogadta - közölte kedden a román elnöki hivatal.
A titkosszolgálati vezető már a novemberi elnökválasztási kampány idején jelezte, hogy felajánlja lemondását a megválasztott új államfőnek. Távozása mégis meglepetésnek számít, miután Iohannis elnöki beiktatása után úgy nyilatkozott, hogy az "SRI jól működik, és az SRI igazgatói posztja foglalt".
A román média a lemondást azzal hozta összefüggésbe, hogy az SRI igazgatója a párizsi terrortámadások után nyilvános szócsatába keveredett az alkotmánybírósággal. Maior azt sugallta, hogy a taláros testület viseli a felelősséget, ha Romániában is "baj lesz", miután alkotmányellenesnek minősítette a telefonos és számítógépes kommunikáció megfigyelését szabályozó jogszabályokat.
Augustin Zegrean, az alkotmánybíróság elnöke múlt héten arra panaszkodott, hogy különböző állami intézmények, köztük az SRI, nyomást gyakorolnak az alkotmánybírókra, és a taláros testület tagjai fenyegetve érzik magukat.
Az SRI több ízben nyilvánosan sürgette a sajtó által csak Nagy testvér-törvényekként emlegetett, a kommunikáció megfigyelését lehetővé tevő törvények érvénybe lépését, amelyekre Romániának szerinte a terrorizmus elleni harc hatékonyabbá tétele érdekében van szüksége. A jogszabályok sorra elbukták a normakontrollt, mivel a taláros testület szerint nem nyújtottak elegendő garanciát a visszaélések megelőzésére, s így nem biztosították a magánélethez való alkotmányos jog érvényesülését.
Ugyanakkor az SRI megítélése éppen a lehallgatások kapcsán javult: a közvélemény-kutatások szerint az utóbbi időben 50 százalék fölé emelkedett a korrupt politikusok tucatjait lebuktató intézmények, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) és a hírszerző szolgálat bizalmi indexe. Romániában csak az SRI végezhet lehallgatásokat a DNA vagy más állami szervek megbízásából.
Maior 2006 óta vezette a legnagyobb román titkosszolgálatot. Korábban diplomataként és a Szociáldemokrata Párt szenátoraként tevékenykedett. Az SRI élére Traian Basescu államfő javaslatára nevezték ki: a jobboldali elnök mandátuma idején többször is méltatta Maior szakmai hozzáértését, és azt, hogy vezetése alatt a román hírszerzés a NATO-partnerek elismerését és bizalmát is élvezte.
Romániában a titkosszolgálatok igazgatóit az államfő javaslatára a parlament nevezi ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06