13 éves lány az áldozat
Női nemi szerv halálos kimenetelű csonkítása miatt ítélték el az orvost
Börtönbüntetéssel zárult hétfőn az első olyan per Egyiptomban, amelyet a nők genitális csonkításának tiltott, de mai napig bevett gyakorlata miatt indítottak: elítéltek egy orvost, aki a beavatkozással egy 13 éves lány halálát okozta.
2015.01.26 17:40MTIA történelmi jelentőségű per egyetlen "szépséghibája", hogy a két év és három hónap szabadságvesztésen túl kényszermunkával és 500 egyiptomi font (18 ezer forint) pénzbírsággal is sújtott vádlott nem volt jelen az ítélethirdetésen, tartózkodási helye pedig ismeretlen. Az áldozat apját - a per másik vádlottját - három hónapra ítélték, de börtönbüntetését a törvényszék három évre felfüggesztette.
A két férfit azután állították bíróság elé, hogy a 13 éves Szuheir el-Bátea 2013-ban az orvos magánklinikáján belehalt a "műtétbe". Nagy felháborodást okozott, hogy egy észak-egyiptomi bíróság tavaly novemberben felmentette a vádlottakat, a fellebbezés nyomán született ítéletet ugyanakkor a 2008-ban betiltott gyakorlat elleni harc fontos mérföldköveként ünnepelték helyi jogvédők.
Sajtójelentések szerint az eljárás alatt az orvos tagadta, hogy genitális csonkítást hajtott volna végre; azt állította, hogy a lány egy "kinövés" eltávolítása közben vesztette életét egy allergiás reakció következtében.
Hírügynökségi értesülések szerint Raszlán Fadl Haláva klinikája továbbra is üzemel, és a novemberi felmentés idején készített körkérdések azt mutatták, hogy a Nílus-delta egy kis településén élő orvos továbbra is a közösség töretlen támogatását élvezi.
Egy 2008-as felmérésből az derül ki, hogy a 15 és 49 év közötti egyiptomi nők 91 százaléka esett át a műtéten, amely mind a muzulmán, mind pedig a keresztény lakosság körében bevett hagyománynak számít. A beavatkozás a csikló és a kisajkak részleges vagy teljes eltávolítását jelenti.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06