Azt hitték már legyőzték
Disneylandből kezdett el ismét terjedni a kanyaró
Kanyaróellenes védőoltás beadatását sürgető felhívással fordult a szülőkhöz, iskolákhoz és önkormányzatokhoz pénteken az Amerikai Gyermekorvosok Akadémiája, miután a vírus Disneylandből kiindulva, hat államban legkevesebb 75 embert betegített meg, főleg gyerekeket.
2015.01.24 08:16MTIA legtöbb bizonyított esetet, 68-at Kaliforniából jelentettek. A betegek közül legkevesebb öten a Disney alkalmazottjai. Az Egyesült Államok hivatalosan 2000-ben jelentették be a hazai eredetű kanyaró felszámolását, de a vírust azóta többször is behurcolták az országba.
A legyőzöttnek hitt betegség újbóli megjelenése nyomán ismét felélénkült a védőoltás állítólagos veszélyei ellen tiltakozó mozgalom körüli vita.
A védőoltással a betegség csaknem 100 százalékosan megelőzhető, ám a kanyaró rendkívül gyorsan terjed az oltást nem kapott gyerekek között. Kaliforniában a vakcinát nem kapott gyerekek aránya valamivel magasabb az országos átlagnál.
A kanyaró lappangási ideje egy-két hét lehet. A légi úton terjedő betegség tünetei először a nátha, a láz, a köhögés, a kötőhártya-gyulladás, a szájüregi nyálkahártyán jelentkező úgynevezett Koplik-foltok, majd a bőrkiütések. Különleges kezelési módja nincs, a legtöbb fertőzött heteken belül felépül. Alultápláltság vagy az immunrendszer gyengesége esetén azonban, más tényezőkkel kombinálva, a kór komplikációkkal járhat, például vakság, agyvelő- vagy tüdőgyulladás, fülfertőzés, erős hasmenés és tüdőgyulladás alakulhat ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


