Leszavazva
Érvénytelenítik Obama egy bevándorlókat védő rendeletét
A republikánus többségű amerikai képviselőház szerdán Barack Obama demokrata párti elnök egy korábbi rendeletének érvénytelenítése mellett szavazott, amely védelmet biztosít azon bevándorlóknak, akik 16 évnél fiatalabban kerültek illegálisan az Egyesült Államok területére.
2015.01.14 19:24MTIA képviselőház 2018 támogató és 209 ellenszavazat mellett határozott a rendelet érvénytelenítéséről.
Az elnök által 2012-ben meghirdetett program mintegy 600 ezer ember esetében tette lehetővé a munkavállalási engedélyek meghosszabbítását és a kitoloncoltatás elhalasztását.
Az ügyről egy, a belbiztonsági minisztérium költségvetésére vonatkozó törvénymódosítás-csomag keretében szavazott a szövetségi alsóház. Elemzők szerint egyelőre nem világos, hogy az új összetételű kongresszusban a képviselőházhoz hasonlóan szintén republikánus többségű szenátus is a program eltörlése mellett dönt-e. Barack Obama elnök erre az esetre vétót helyezett kilátásba.
A terrorelhárításban kulcsszerepet játszó belbiztonsági tárca jelenlegi büdzséje február 27-én lejár.
Republikánus honatyák kifejtették, hogy ellenállásuk nem a bevándorlók, hanem az elnöknek a kongresszust megkerülő, általuk alkotmányellenesnek ítélt rendeleti kormányzása ellen szól.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06