Párizsi vérengzés
Kínai elemzők: a próféta gúnyolása a Nyugat fölényének érzékeltetése
Az európai nemzetekben mélyen gyökerező "nyugati fölény" megnyilvánulásaként értékelte a Global Times című kínai lap szakértője a Charlie Hebdo francia szatirikus lap friss lapszámát, amelynek címlapján Mohamed próféta "Je suis Charlie" (Én vagyok Charlie) feliratú táblát tart a kezében.
2015.01.14 08:37MTI
Kép: charliehebdo.fr screenshot
A szerdán megjelent kínai összeállításban Csao Lej, a központi pártiskola nemzetközi kapcsolatokért felelős professzora a véres párizsi támadást követő folyamatokból arra következtetett, hogy az öreg kontinensen meg fog nőni a jobboldali erők támogatottsága, az európai kormányok pedig szigoríthatnak bevándorlási politikájukon.
Csao szerint, annak ellenére, hogy a francia fővárosban a halálos áldozatok száma nem volt olyan magas, mint a 2001. szeptember 11-ei amerikai terrortámadáskor, a párizsi történéseknek hasonló súlyú következményei lehetnek.
Vang Csing-lie, Közel-Kelettel és Afrikával foglalkozó kutató úgy vélte, az új címlap elégedetlenséget, felháborodást fog kiváltani a világ muszlimjaiból.
"A magazin egyes közel-keleti országokban további Nyugat-ellenességre fog ingerelni. A nyugati államoknak be kellene fejezniük a vallási ügyek átpolitizálását, amivel táplálják a kultúrák közti ellentéteket és a vallási szélsőségességet" - jegyezte meg Vang.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


