Hatalmas rendőri készültség
Párizsi vérengzés: valami nagyon készül Dammartin-en-Goele településnél
Hatalmas rendőri készültségről számolt be pénteken az M1 Híradó riportere, Radnai Csaba telefonon az MTI-nek a Párizstól néhány kilométerrel északabbra fekvő Dammartin-en-Goele településről, ahol a Charlie Hebdo című francia szatirikus lap elleni merénylet feltételezett elkövetői menekülés közben egy túszt ejtettek.
2015.01.09 14:58MTIA riporter elmondta, hogy a túszejtés helyszínétől, egy nyomdaipari üzemtől valamivel távolabb összegyűlt újságírókat a biztonsági erők a település tornatermében, a veszélyzónán kívül helyezték el, "jelenleg távolabb vannak a túszejtés helyszínétől, mint néhány órával korábban".

Hozzátette, hogy a Dammartin-en-Goele-be vezető összes utat lezárta a rendőrség, a biztonsági erők helikoptert is bevetettek a helyszínen. Egyelőre nem tudni, milyen akciót terveznek a hatóságok, elmondása szerint egyelőre nem kaptak hivatalos információt.
A helyszínen lévő biztonsági erők számáról a Híradó riportere nem tudott becsléseket adni.
Arról is beszámolt, hogy a település környékén lévő, Párizsba vezető autópálya minden lehajtójánál rendőrautók állnak.
Megerősítette a korábbi információkat, miszerint a feltételezett merénylők egy túszt ejthettek, akinek kilétéről egyelőre semmit nem tudni. Radnai Csaba ugyancsak elmondta, hogy lezárták a Roissy-Charles de Gaulle-repülőtér egy részét, mivel a légikikötő mindössze tíz kilométerre található Dammartin-en-Goele-től, és egyes járatok közvetlenül a nyomdaipari üzem fölött repülnek el, ahol a két gyanúsított tart fogva valakit.
Keresik az összefüggéseket

Mégiscsak van kapcsolat a Charlie Hebdo című szatirikus hetilap szerkesztőségében két nappal ezelőtt elkövetett, 12 áldozatot követelő merénylet és az előző nap Párizs egyik déli elővárosában, Montrouge-ban végrehajtott lövöldözés elkövetői között - közölte pénteken a francia rendőrség. Az I-télé hírtelevízió értesülése szerint a Charlie Hedbo elleni merénylet egyik gyanúsítottja, Chérif Kouachi 2004-ben ugyanabban az Irakba dzsihadistákat küldő csoportban tevékenykedett, mint a montrouge-i lövöldöző, akit péntek reggel azonosítottak a hatóságok.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06