Még kórházban fekszik
Megvan a nő: nem keresik tovább a 8 gyermek gyilkosát
Továbbra sem túl közlékeny az ausztrál hatóság a néhány napja történt tömeggyilkossággal kapcsolatban, mely során nyolc gyereket mészároltak le egy házban.
2014.12.21 10:00ma.huA jelenlegi információk szerint egy nőt gyanúsítanak azzal, hogy megölt 8 gyermeket az ausztráliai Cairns-ben. A gyerekek közül hét a sajátja volt, egy pedig az unokahúga, mindegyik holttestét a házban találták meg a rendőrök. A 37 éves Mersane Warria jelenleg a városi kórházban fekszik mellkasi sérülései miatt, itt hallgatták ki és vette őrizetbe a Queensland-i rendőrség.
Mint ismeretes, péntek reggel érkezett hívás a rendőrségre, miszerint egy nő súlyos sérüléseket szenvedett a mellkasán. A kiérkező egység átvizsgálva a házat, talált a holttestekre. Akkor még nem bocsátkoztak feltételezésekbe a gyilkossággal kapcsolatban, hiszen pár nappal előtte számoltak le egy komoly túszdrámával Sydneyben. A Queensland Police nyomozója, Bruno Asnicar sem árulta el, hogy hogyan haltak meg a gyerekek, de elmondása szerint minden kést megvizsgáltak a házban, amely alkalmas volt gyilkosság elkövetésére, de az sem kizárt, hogy fulladás miatt haltak meg.
„Minden lehetséges forgatókönyvet megvizsgálunk, ez viszont időbe telik” – nyilatkozta. „Számtalan dolog okozhatta a halálukat, a fulladástól kezdve száz másik dolog is.” A nyomozók továbbra is azon dolgoznak, hogy kiderítsék, mi is történt valójában abban a házban, ehhez pedig már több mint 100 tanúvallomást is begyűjtöttek.
A halottkém már elvégezte a boncolást, de a nyomozásra hivatkozva a rendőrség nem közölte az adatokat. A gyerekek – négy lány és négy fiú – 2 és 14 év közöttiek voltak. A rendőrség nem keres további elkövetőt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06