A megfelelő ember
Kinevezték Izrael új vezérkari főnökét
A kormány szokásos vasárnapi ülésén Gadi Eizenkot tábornokot nevezte ki Izrael következő vezérkari főnökévé, aki február közepén veszi át Beni Ganc helyét.
2014.12.14 14:53MTIBenjámin Netanjahu miniszterelnök úgy jellemezte az eddig Ganc helyetteseként szolgáló Eizenkot tábornokot, mint "a megfelelő ember a megfelelő időben és a megfelelő helyen".
"Gadi már megjárta a katonaság és a tiszti fokozatok minden állomását, gyakorlott parancsnok, képes irányítani a hadsereget a jelentős kihívások közepette" - tette hozzá a kormányfő.
A legmagasabb rangú állami hivatalok jelöltjeit ellenőrző Turkel bizottság múlt héten hagyta jóvá Eizenkot előléptetését, miután hosszúra nyúló vonakodás után Netanjahu Móse Jaalon védelmi miniszter javaslatát elfogadva a múlt hónapban őt választotta ki a feladatra.
A döntés elhúzódása miatt tiltakozott az izraeli vezérkar, mert így mindössze néhány hét maradt Gancnak feladatai módszeres átadására utódjának, s azok átvételére, a felkészülésre.
A magyar származású Beni Gancot leváltó ötvennégy éves Gadi Eizenkot az észak-izraeli Tibérias városban született, Marokkóból bevándorolt szülők gyermeke.
1978-ben vonult be, a Goláni nevű elit egységben végigharcolta a nyolcvanas évek elején az első libanoni háborút, majd már az egység élén Ehud Barak miniszterelnök katonai titkáraként a Libanonból történő kivonulás levezénylésénél segédkezett 2000-ben.
2003-ban, a második intifáda csúcspontján a ciszjordániai csapatok élére nevezték ki, majd a második libanoni háborúban 2008-ban a vezérkar hadműveleti parancsnoka volt, s utána az észak-izraeli haderőket irányította jelenlegi feladatáig, a vezérkari főnök helyettesi posztjáig.
Eizenkot nős, öt gyermeke van, politikatudományi diplomát szerzett a Haifai Egyetemen, valamint elvégezte az amerikai szárazföldi haderő vezérkari akadémiáját (USAWC).
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06