Bizonyos feltételekkel a kormányfői tisztségből
Victor Ponta felajánlotta lemondását, ha...
Felajánlotta lemondását Victor Ponta román miniszterelnök a bukaresti kormány éléről pénteken, azzal a feltétellel, ha Klaus Johannis megválasztott elnök a jelenlegi kormánykoalícióból bíz meg másvalakit kormányalakítással.
2014.11.28 15:45MTI
A novemberi romániai elnökválasztáson váratlan vereséget szenvedett Ponta ezt pénteken jelentette ki a dcnews.ro hírportálnak adott interjúban. "Ha létezne ez a garancia a hivatalban lévő Traian Basescu államelnök vagy a megválasztott államfő részéről, már holnap benyújtanám lemondásomat" - mondta Ponta, aki egyben a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke is.
Hozzátette: Romániában a nyugati politikai kultúrával ellentétben még az a hagyomány uralkodik, miszerint egy megválasztott államfő csak a saját politikai táborából akar kinevezni miniszterelnök-jelöltet.
Leszögezte, hogy a 2012-es parlamenti választás nyomán hatalomra került jelenlegi kormánykoalíciónak folytatnia kell a kormányzást 2016-ig, hiszen még sok a tennivalója a következő két évben. "Addig, amíg létezik a jelenlegi parlamenti többség, a kormányzásra kell összpontosítanunk" - mondta a miniszterelnök, aki továbbra is fenntartja álláspontját, hogy a legutóbbi választások eredményét tiszteletben kell tartania a novemberi elnökválasztásból győztesként kikerült jobbközép ellenzéknek.
Rámutatott: a Szociáldemokrata Pártban (PSD) is elmondta, a pártvezetés elnökválasztás eredményét kiértékelő csütörtöki ülésén, hogy a kormányzás nem kötődik szorosan az ő személyéhez, azt a 2012-es parlamenti választás eredménye és az annak következtében kialakult parlamenti többség szavatolja.
Ponta nem kívánt megnevezni senkit, hogy kit tudna elképzelni következő miniszterelnöknek, mivel erről senkivel nem beszélt.
A kormányfő november 16-án meglepetésre elvesztette az államfőválasztást Iohanisszal szemben. Az elszenvedett vereség miatt a PSD tavasszal rendkívüli tisztújító kongresszust tart.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06