Il-legalitás
Obama aláírta a bevándorlásügyi intézkedéseket
Az amerikai elnök pénteken aláírt két elnöki memorandumot, amelyek végeredményben törvényes státust és munkavállalási engedélyt biztosítanak az Egyesült Államokban csaknem 5 millió illegális bevándorló számára.
2014.11.22 10:36MTI
A Las Vegasba történt leszállást követően, az elnöki különgép fedélzetén jóváhagyott memorandumok közül az első - a Fehér Ház tájékoztatása szerint - arról rendelkezik, hogy az érintett kormányhivatalok dogozzanak ki javaslatokat a vízumrendszer tökéletesítésére annak érdekében, hogy az hatékonyabban legyen képes felhasználni a kormányzati forrásokat, kizárja a csalás lehetőségét és csökkentse a munkaadókra és munkavállalókra nehezedő terheket. Az erre vonatkozó indítványokat az érintett szerveknek 120 napon belül kell majd előterjeszteniük.
A második memorandum egy, az "új amerikaiak" ügyében illetékes fehér házi munkacsoport felállításáról rendelkezik, amelynek feladata, hogy javítsa az ennek a társadalmi csoportnak való segítségnyújtást "a gazdasághoz és közösségeikhez való teljes körű hozzájárulásukban".
Ez a testület koordinálja majd a különböző kormányzati szervek munkáját és támogatja az "új amerikaiak" polgári, gazdasági és nyelvi integrációjának felerősítését célzó stratégia kidolgozására irányuló állami és a helyi szintű erőfeszítéseket. A munkacsoportnak szintén 120 nap áll rendelkezésére ajánlásainak kidolgozására.
"Továbbra is együtt dolgozunk majd a kongresszus tagjaival azért, hogy egy állandó reform megvalósulhasson" - jelentette ki az elnök Las Vegasban, ahol az Egyesült Államokban a legnagyobb számban élnek érvényes tartózkodási iratokkal nem rendelkező bevándorlók.
"De amíg el nem jön az a nap, vannak olyan intézkedések, amelyeket a joghatóságom szerint meghozhatok, és amelyek segítenek méltányosabbá és igazságosabbá tenni a bevándorlásügyi rendszerünket, és ma reggel meghoztam az első ilyen intézkedéseket" - mondta.
Az elnök a De Sol Középiskolában szólalt fel, ahol 2013-ban már beszélt a bevándorlásügy átalakításának szükségességéről. Obama azzal vádolta a képviselőházi republikánus vezetést, hogy az még csak szavazásra sem kíván bocsátani egy olyan törvényt, amely kísérletet tenne a probléma rendezésére.
Egy közbekiabálásra, miszerint a terve nem mindenki helyzetét oldja meg, az elnök kijelentette, hogy intézkedései csak az első lépést jelentik és sok még a tennivaló.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06