Jótékonyság
Jön a tél: kurd menekülteknek segít az Ökumenikus Segélyszervezet
Mintegy kétszáz család, az Iszlám Állam fenyegetése elől Észak-Irak területére érkezett több mint 1000 ember kap segítséget a napokban az Ökumenikus Segélyszervezettől a hideg beköszöntével.
2014.11.16 14:55MTI
A menekültek télre való felkészítését meleg takaróval, főző- és fűtőkészülékkel, tüzelőanyaggal és gyermektápszerrel segítik a szervezet helyszínen tartózkodó munkatársai az Erbíltől 160 kilométerre észak-nyugatra található Dohúk kormányzóságban, ahova a kurdisztáni tartományok közül a legtöbb - a legutóbbi adatok szerint 452 ezer - menekült érkezett. Az otthonukat hátra hagyni kényszerülő családok iskolákban, sátor- és konténertáborokban, épülő házakban, egyházi ingatlanokban, közösségi épületekben kaptak átmeneti elhelyezést.
A segélyprogram során 1,2 kilogramm gyermektápszerből, 1 darab mobil főző- és fűtőkészülékből, 34 liter fűtőanyagból és takarókból álló csomagot kapnak a családok. A segélyek átadása november 14-én kezdődött el Szarszing településen - közölte az MTI-vel a segélyszervezet.
Az augusztusban megkezdett segélyprogram értéke megközelíti a 14 millió forintot.
Az elmúlt hónapokban Észak-Irakban keresztények és más fenyegetett kisebbséghez tartozó családok tízezrei kényszerültek menekülni az életüket veszélyeztető üldözés és háborús helyzet elől.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06